A Magyar Szocialista Párt budapesti elnöke szerint nem lehet a Fidesznek elhinni, hogy akár a parlamentben, akár a Fővárosi Közgyűlésben ne működne együtt a Jobbikkal. Úgy véli, ezt kizárólag az MSZP akadályozhatja meg, amelynek ezért gyűjtőpártként kell majd működnie.
Forrás:
STOP
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Ugye a szocik ahelyett, hogy az egyszerű emberek életét könnyítették volna meg, a maguk kis egzisztenciáját építgették. Majd a családjukét. A pártkasszáról nem is beszélve. A részükről érthető a dolog, hiszen miből éljen egy szocialista párt ellenzékben? Az elszegényedett tagságból vagy a nagytőkés befektetőkből! Egy baloldali párt? Akinek pont a nagytőke térnyerését és vele szemben a munkások érdekeinek a védelmét kellene szem előtt tartania? Akinek nem a kizsákmányolást kellene segítenie, hanem a javak igazságos elosztását? Persze nem csak egymás között, ahogyan mostanság ők teszik.A Fidesz kellően "lagymatag" kampánya lehetőséget ad a párt szélsőségesei számára, hogy a markáns, szélsőséges üzenetek hiányában inkább a Jobbikot támogassák. Míg korábban Kövér László és Semjén Zsolt is tudott nekik üzenni, most ők is következetesen hallgatnak. Ám ezen talán nem is kell annyira búslakodnunk. Korábban ugyanis a Fidesz a szavazatszerzési szempontokat figyelembe véve Kövér Lászlókkal igyekezett megtartani szélsőséges szavazóit, ám ez rendkívül káros volt a demokratikus politikai kultúra szempontjából..