Gyurcsány most pénteki beszéde nyilvánvalóan keresztbe vágja a szoci kampányt, s akár új irányt is vehetnek tőle az események. No, kezdetnek egy szolgálati közlemény a méltányos újságírás jegyében. Mesterházy Attiláról van szó, igen, már megint. Történt ugyanis, hogy múlt heti, róla szóló szösszenetem után, csütörtök reggel egy tévéstúdióban szembejött velem a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Kicsi a világ. Ki gondolná ráadásul, hogy egy kormányfőjelöltnek még arra is van ideje, hogy a Heti Válasz publicistáinak írásait olvasgassa? Pedig van! Mesterházy ugyanis, amint meglátott, rögtön kérdőre vont, s - hogy is írjam - nehezményezte, hogy úgy állítottam be, mint aki yuppie-helyekre jár. Pedig nem. Mint mondá, akkor, azon a múlt héten ideskiccelt estén, sok-sok éve épp egy barátja születésnapját ünnepelték, ő meg államtitkárként is panelben lakott, szóval ezzel igazán nem szép fricskázgatni.
Mesterházy mégsem menőcsávó
Forrás:
hetivalasz.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 24., 20:55
Gyurcsány Ferenc jött, posztolt és lebűnözőzte Sulyok Tamást
Nagyvilág
- 2024. May 24., 21:30
Ukrán békekonferencia lesz, csak vendégek nem – Mutatjuk, kik maradnak távol
Itthon
- 2024. May 24., 20:24
Naponta 21 üzlet zárt be Magyarországon – Hol fogunk vásárolni?
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 23., 17:10
Nem bírta tovább, kipakolt a magyarok kedvence, aminek súlyos következménye lett
Szórakozás
- 2024. May 23., 09:25
Erre senki sem gondolt: ezt titkolta az ismert sztár
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
Új hozzászólás