Dr. Kesztyűs Rudolf kapitányságvezető a barikad.hu-nak elmondta, hogy a lakosság védelme érdekében arra hívták fel a helyi médián keresztül a figyelmet, hogy aki az esti órákban - sötétedést követően - sétál a Vérmezőn, az legyen fokozottan körültekintő. „Ezt természetesen bármelyik fővárosi közterületen való éjszakai sétával kapcsolatban kiemelhetnénk” – jelentette ki, majd hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a rendet ne tudnák fenntartani a Vérmezőn, vagy kerületük bármely más pontjain. Arra a kérdésünkre, miszerint kijárási tilalmat mikor akarnak bevezetni, nem válaszolt, miként arra sem, hogy konkrétan miért kellene az embereknek elkerülniük a Vérmezőt, illetve mi kell ahhoz, hogy helyreálljon a közbiztonság a területen. Kesztyűs így – ha burkoltan is, de – elismerte, hogy a budapesti közbiztonság katasztrofális, s az éjszakai séta nem ajánlott senkinek sem, aki pedig mégis erre merészkedne, fokozottan legyen körültekintő.„Ha fenn tudják tartani a rendet, akkor miért kérik a lakosságot, hogy sötétedés után kerüljék el a Vérmezőt?” – tette fel a kérdést Miseje Balázs, a Jobbik I. kerületi önkormányzati képviselője, aki hozzátette: ha ez bármelyik fővárosi közterületen való éjszakai sétával kapcsolatban kiemelhető, akkor ez alapján sötétedés után Budapesten - a rendőrség szerint - nem tanácsos nagyon az utcán sétálni. „Aki meg a Széll Kálmán térről éjszaka szeretne hazamenni a Krisztina térre, az saját biztonsága érdekében jobban teszi, ha taxiba ül” – húzta alá.
Közel a kijárási tilalom? A rendőrség beismerte: éjszaka nem tanácsos Budapesten sétálni
Forrás:
barikad.hu
Feltöltő: northern
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Közel 100 utas rekedt a budapesti reptéren, csak becsekkolásnál derült ki, hogy nem megfelelő a vízumuk
- Nem lehetett kérdezni Mészöly Gézától a sajtótájékoztatón
- Jó, hogy rájöttek, hogy ez a rozsdás valami egy spéci Zippo a vietnámi háborúból
- Igaz vagy sem, hogy egyeseknek elég napi 5 óra alvás is? Itt a válasz
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
17 hozzászólásarrow_drop_down_circle
www.youtube.com/watch?v=2ZY-08HRu_I&feature=player_embedded
mi egy klubba tartozunk és a kakaska az egyik kedvencünk)
Új hozzászólás