1980. május 26-án kezdte meg űrrepülését az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan. Az Interkozmosz terv keretében annak tagországai bekapcsolódhattak a szovjet űrprogramba, és a közös kutatási tevékenység mellett nemzetük egy-egy képviselőjét is a világűrbe juttathatták. Magyarország 1967-ben csatlakozott az egyezményhez, amely három évvel később vette fel az Interkozmosz nevet. A program további tagállamai Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a később csatlakozott Vietnam voltak, a vezetést pedig – természetesen – minden szempontból a Szovjetunió látta el. A közös űrrepülések 1978-ban kezdődtek meg, hazánk a résztvevők közül ötödikként juttathatott embert a kozmoszba a szovjet technika segítségével, összességében pedig a világon hetedikként. (Kevesen tudják, de az Interkozmosz túlélte a Szovjetuniót és a keleti blokkot, és csupán 1995-ben nyilvánították befejezettnek, miután megszüntették a kapcsolatot az IK-24 műholddal.)
Hetedik nemzetként juttattunk embert a világűrbe
Forrás:
honvedelem.hu
Feltöltő: dragonita
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás