Két évig állt büntetőeljárás hatálya alatt a rendőr, mert fellépett a bűnözők ellen A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség emelt vádat a Ceglédi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja, F. R. r. ftőrm. ellen 2 rb. a Btk. 233. § (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és a (2) bekezdése szerint minősülő büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette miatt. 2009. április 9-én 19. 50 óra körüli időben Törtel község élelmiszerboltjából érkezett segélyhívás a körzeti megbízott részére, mely szerint a bolt előtt B. K. és családja ittas állapotban kiabálnak, az ajtót rugdossák és verik a kirakatot, mivel a zárást követően az eladók már nem hajlandóak őket kiszolgálni. F. R. r. ftőrm. vádlott a helyszínre érkezett, ahol igazoltatni próbálta B. K.-t és családjának tagjait, de kötekedni kezdtek vele, és B. K. megtagadta a személyi igazolványának átadását, és személyazonosságuk igazolása nélkül valamennyien eltávoztak a helyszínről. Ezt követően jöttek elő az üzlet hátsó raktárhelyiségéből a bejelentők, akik elmondták, hogy félnek B. K. és családjától, nem mertek kijönni az üzletből, és az ő viselkedésük félelmet keltett bennük. Az egyik eladó megkérte a vádlottat, hogy kísérje haza, mivel arra lakik, amelyik irányban a család eltávozott és fél tőlük. Időközben szolgálati rádión erősítést kért a megkezdett intézkedés befejezéséhez a vádlott, majd a segítségére érkezett az abonyi járőrpáros, így már hárman akarták intézkedés alá vonni a családtagokat, azonban ketten F. R. r. ftőrm.-re támadtak és neki könnyű sérülést okoztak. F. R. r. ftőrm. az orvosi ellátását követően a rendőrkapitányságon rendőri jelentést készített, amelyben rögzítette a boltnál történteket, valamint a sérelmére elkövetett erőszakot. Jelentése alapján B. K. és egyik családtagja ellen garázdaság vétsége miatt indult nyomozás, mely büntetőeljárásban tanúként hallgatták ki a rendőri jelentésben elkövetőként szóba jöhető személyeket, míg F. R. r. ftőrm.-t ért bántalmazás miatt hivatalos személy elleni erőszak bűntette alapján indult büntetőeljárás. Tekintettel arra, miszerint a rendőrkapitányság a vádlott jelentése alapján indult nyomozást bűncselekmény hiányában szüntette meg, ezért a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vezetője hamis vád bűntette miatt először nyomozást rendelt el F. R. r. ftőrm.-el szemben, majd vádat emelt ellene. Az eljárást a Ceglédi Városi Bíróság két külön tanácsa folytatta le mindkét bűncselekményben (a vádlott sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, valamint a vádlott terhére rótt hamis vád bűntettében). A vádlott sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mindkét bántalmazót börtönbüntetéssel marasztalták, míg a vádlott terhére rótt büntetőügyben a vádat képviselő Ceglédi Városi Ügyészség a bíróság előtt lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként maga is a vádlott bizonyítottság hiányában történő felmentését indítványozta. A Ceglédi Városi Bíróság a vádlottat az ellene emelt vádbeli bűncselekmények alól jogerősen felmentette. F. R. r. ftőrm. két évig állt büntetőeljárás hatálya alatt, annak minden hátrányos jogkövetkezményével csak azért, mert tette a kötelességét. Őt vajon ki fogja kárpótolni? Talán Orbán Viktor miniszterelnök Úr?

Forrás: tmrsz.hu
Feltöltő: dragonita
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.