Orbán és Matolcsy szerint a kormány gazdaságpolitikája egy hagyományos és nem-ortodox elemeket vegyítő mixtúra. A kezdeti viták után a főbb véleményformálók kivártak, hogy milyen eredményt hoz e kezelés, és a sokasodó negatív gazdasági mutató láttán indult meg a vita, hogy minek is lehet tartani, hogyan lehet minősíteni az aktuális gazdaságpolitikát. Mellár Tamás, a neves konzervatív közgazdász szerint az Orbán-kormány kínálati típusú gazdaságpolitikát folytat, biztos igaza van, higgyünk neki. A kínálatoldaliak fő elve az, hogy a munkanélküliséget és az inflációt úgy lehet csökkenteni, ha javítjuk a gazdaság jószág- és szolgáltatás-előállító képességének hatékonyságát. Ez általában olyan pénzügypolitikával párosul, amely alacsonyan tartja az inflációt, és ösztönző környezetet teremt a foglalkoztatás és a termelés számára. A kínálatoldali gazdaságpolitika hívei szeretnék, hogy az emberek minél többet dolgozzanak és megtakarítsanak, a vállalatok pedig beruházzanak, termeljenek és munkahelyeket teremtsenek. A gyakorlatban az alábbiakat hajtják végre a kormányok: 1.) a munkával és a foglalkoztatottsággal kapcsolatos törvényeket megváltoztatják, elsősorban a szakszervezeti követeléseket törik le, és első látásra inkább a foglalkoztatói oldalnak kedveznek. 2.) Csökkentik az adókat, és erősebb ösztönzőket alakítanak ki a munkára és a vállalkozásra. Változtatnak a munkanélküli-ellátáson, a munkanélküliséget "büntetik", visszaterelik őket a munka világába. 3.) Liberalizálják a piacot, privatizálnak. A fenti felsorolás a Thatcher gazdaságpolitikáját írja le tulajdonképp. Ezt az Orbán-kormány politikájával szembeállítva látható a harmadik pontban található különbség.
Matolcsy is ortodox! - A kínálati gazdaságpolitika
Forrás:
politologus.blog.hu
Feltöltő: Politológusblog
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Irán: a nehéz terep és a rossz időjárás miatt nem találják a lezuhant elnöki helikoptert
- Közel 100 utas rekedt a budapesti reptéren, csak becsekkolásnál derült ki, hogy nem megfelelő a vízumuk
- Őrületesen jó kiállítás jön júniusban Budapestre
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás