Fórumot indított a kabinet a kormányzati honlapon az állam működésével kapcsolatos állampolgári javaslatok felmérésére.
A Jó állam fórumot brit példa alapján hozza létre a kabinet. A szigetország pénzügyminisztériuma - mint ismertették - legutóbb 2010 júliusa és októbere között igyekezett begyűjteni először a hivatalnokok, majd az állampolgárok véleményét, ötleteit arról, hol racionalizálnák a kormányzati működést a költségcsökkentés érdekében.
A magyar kormány online konzultációja - amelyet a www.joallam.kormany.hu címen lehet elérni - egy moderált fórum, ahová név nélkül is lehet bejegyzéseket tenni, egymás ötleteihez hozzászólni - tájékoztatták az újságírókat egy pénteki háttérbeszélgetésen, hangsúlyozva: a fórum "nem egy feljelentő formanyomtatvány", ugyanis elsősorban javaslatokat várnak az állam működésének javítása érdekében.
A beérkező észrevételeket a tárcák apparátusa és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem dolgozza majd fel.
A véleményt nyilvánító állampolgárok visszajelzésre is számíthatnak vagy e-mailben, vagy a közigazgatás-fejlesztésről szóló Magyary-program nyári kiadásában.
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ha a mi "jó államunk" (csakis idézőjelben) várja a véleményeket, akkor kevesebb lenne a faxni, ha ott a parlamentben meghallgatná először az ellenzéket.Mivel minden rokon, ismerős már benn ül valahol, talán így lenne logikus, nemde???
Úgy várom már az első hírt, XY egyszerű magyar állampolgár javaslatára ez és ez történik.. jujj, de izgi lenne!!!
Ennek az eseménynek két jelentősége is lenne:
1./ tényleg lenne értelme annak, hogy várják a véleményt, lám, az egyszerű embernek is van jó ötlete!
2./ de ha az az egyszerű magyar ember jobban tudja, mint OTT FÖNT, akkor kiderül, hogyakik csinálják, hülyék hozzá.
No ezért nem fog történni semmi, csak porhintés a réveteg tekintetű magyarok szemébe,akik kapkodják a fejüket az intézkedésekbe és már beleszédültek ebbe a jó államba!!!
Egyébént mit keres Harry Potter képe a jó állam Fórum mellett?
:D
Új hozzászólás