"Hétfői nyilatkozatomat értelemzavaróan, a szövegkörnyezetből kiragadva, mindössze egymondatos terjedelemben mutatta be az RTL Klub Híradója, így az teljesen mást üzent a televíziónézőknek, mint amit elmondtam" – írja közleményében Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő, Miskolc alpolgármestere.
A politikust az Éhségmenet Budapestre érkezése okán faggatta az MTI riportere a Start-programos közfoglalkoztatottaknak szánt havi nettó 47 ezer forintos bérről. Nyilatkozatának azon részét, amely szerint "biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból", az RTL Híradó is felhasználta riportjában.
Erre reagálva Zsiga Marcell ma közleményt adott ki, melyben úgy fogalmaz: "manipuláció és lejáratás" történt, "az MTI Hírcentrum riportere, Szondi Vanda indokolatlanul provokatív kérdést tette föl:"
- És ön szerint meg lehet élni havi 47 ezer forintból? (Szondi Vanda)
- Az MSZP azt hirdette, hogy 28 ezer forintból is meg lehet élni, én azt gondolom, hogy a 47 ezer forint ehhez képest egy jelentős javulás, jelentős eredmény, és azt kell látni, hogy az embereket arra kell szorítani, aki munkát kerül, hogy az legyen az érdeke, hogy munkát végezhessen és munkát végezzen, hiszen 47 ezer forint jóval nagyobb, mint az egyszeri segély összege. (Zsiga Marcell)
- De ön meg tudna élni 47 ezer forintból? (Szondi Vanda)
- Biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, igen, azt hiszem igen. (Zsiga Marcell)
"A provokációra adott válaszomnak az RTL Klub és más sajtóorgánumok csupán egy részét közölték, kiragadtak a környezetből egy szövegrészt, manipulálták azt. Az elhangzott mondanivalóm így teljesen más értelmet nyert" – összegezte a politikus.
53 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Lasztovicza Jenő csak megyei elnökként havi bruttó 600 ezer forintot keres, országgyűlési képviselői bérével együtt havi jövedelme pedig meghaladja a 1,5 millió forintot.
Ám nemcsak Lasztovicza az, aki jól jár képviselői és megyei elnöki pozíciójával. A megyei elnöki bér szinte mindenhol meghaladja a félmillió forintot, képviselőként pedig az elnökök további egymillió forintra tehetnek szert.
1,7 millió Vargha Tamásnak
Vargha Tamás a Fejér megyei közgyűlés fideszes elnökeként 700 ezer forintot kap, képviselőként pedig további egymillió forintot. Hasonlóan magas fizetéssel büszkélkedhet Gelencsér Attila, a Somogy megyei közgyűlés fideszes elnöke. Gelencsér elnökként havi bruttó 640 ezer forintot, képviselőként további közel egymillió forintot vihet haza.
A szintén fideszes Magyar Anna a Csongrád megyei közgyűlés elnökeként 620 ezer forintot, képviselőként egymillió forint kap, Puskás Imre Tolna megyei közgyűlési elnöki posztjának hála 615 ezer forintot, képviselői pozíciójának köszönhetően pedig további egymilliót vehet fel.
"Hazudtunk éjjel nappal" Jól megvágottan, a szövegkörnyezetből kiragadva.
- De ön meg tudna élni 47 ezer forintból? (Szondi Vanda)
- Biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, igen, azt hiszem igen. (Zsiga Marcell)
Ez egy egyszerű kérdésre adott egyértelmű válasz.
Új hozzászólás