Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint aki ma Kádár János szellemiségét támogatja, az 1956-ot tagadja, és a Kádár-korszak a mai fiatalok jövőjét is megpecsételte.

Stágel Bence, a szervezet elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Gaal Gergely, a szervezet elnökhelyettese az MTI-hez kedden eljuttatott állásfoglalásában azt írta: az '56-os forradalom leverésében, a "gulyáskommunizmusnak" nevezett elnyomás kialakításában vállalt szerepe miatt Kádár János személyét egy 21. századi demokráciában - amilyen Magyarország is - el kell utasítani.

A kereszténydemokrata politikusok rámutattak arra, hogy a Kádár-korszak nemcsak "szüleink és nagyszüleink jelenét", hanem a mai fiatalok jövőjét is megpecsételte. Mint írták, az ország máig nyögi a terheit az akkor kezdődött súlyos eladósításának, és annak, hogy a lakosságot arra nevelték, a problémáira megoldást csak és kizárólag az államtól várhat.

A Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete közölte: a száz évvel ezelőtt született kommunista pártvezér a diktatúra legsötétebb éveiben Rákosi Mátyás belügyminisztere volt, saját elvtársai ellen is koncepciós pereket szervezett, majd egy ideig ő is élvezhette a kommunisták börtöneinek "vendégszeretetét". Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Vörös Hadsereg segítségével építette ki hatalmát.

Hozzátették, hogy hiába akarják egyesek Kádár '56 utáni szerepét relativizálni, a nevéhez fűződő megtorlásoknak sok száz halálos áldozatuk volt, tízezrek élete lehetetlenült el és százezrek kényszerültek elhagyni az országot.

Úgy fogalmaztak: az MSZP és annak egykori és jelenlegi politikusai az MSZMP örököseiként osztoznak minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető, így Kádár János örökségében is.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gabrella
Olyan kis taknyos kölykök nyilatkoznak és ítélik meg Kádárt akik még meg sem születtek akkor.
Mi akik átéltük és dolgoztunk benne: szerettük és bizony egyetlen éve többet ért mint az elmúlt 22 év.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
moiszikf
@bosszants: Én busszal járok dolgozni,úgyhogy naponta látom,mit kell elviseljen egy buszvezető. Én csak elismerni tudom a munkájukat. Élmunkásokra most is nagy szükség lenne,csak hát a mostaniak ott "élmunkáznak",ahol normálisan megfizetik őket,külföldön.

Nem vitatom,hogy '56-nak (is) megvoltak az árnyoldalai és a jövőbeni " '56"-oknak is meglesz,bárhol a világon. Egyet ne felejts,hogy Mo. akkor idegen katonai megszállás alatt állt,a tényleges hatalmat a megszállók gyakorolták. Egy NEM FÜGGETLEN ORSZÁGBAN történt mindaz,ami történt. Mivel forradalom sem volt,ezért nehéz ellenforradalomról beszélni.
bosszants
@moiszikf: Látom nem zsigeri gyűlölet íratja soraid, ennek örülök.
Okfejtésed számomra helytálló.
Egy jó (nagy ) pohár egri vörösbor (kettő?) mellett azt hiszem el tudnánk beszélgetni.
gabrella
Kádár szellemisége az volt, hogy ne legyenek éhező,fázó emberek, de ne legyenek nagyon gazdagok sem.
Bolcs ember volt az biztos! Saját magának nem volt olyan villája amit most a volt közt.elnök nek megszavaztak.
moiszikf
@taglo: "A Csepel művek elött ,a lenin szobron egy ember lógott a lábánál felkötve"
Azt vajon lehet tudni,hogy ki volt az illető? Mert az nem mindegy.
kopeba
@Sííva: Tökéletesen megfogalmaztad az elmúlt 23 évet..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.