Újabb kérelmet nyújtott be a bíróságra Kovács Lázár, hogy részletekben fizethesse ki tartozását fia édesanyjának. Állítása szerint adásonként kétezer-ötszáz forintot keres főzőműsorával. A jogerős bírósági döntés szerint Kovács Lázárnak havi ötvenezer forintot kell átutalnia házasságon kívül született gyermeke, Lázárka édesanyjának. Ez az összeg azonban nem érkezett meg Bíró Andrea számlájára egész addig, amíg az anya fel nem jelentette a séfet a mulasztás miatt. Ez után már utalta a gyerektartást, de az időközben felhalmozott tartozást a séf később sem egyenlítette ki. Sőt, az elmaradt kétszázhatvanezer forint miatt újabb kérelemmel fordult a bírósághoz. A tárgyalások során az is kiderült, hogy a nevéről szinte mindent átíratott, hogy ne kelljen sokat fizetnie.
Kovács Lázár tartozik gyermeke anyjának
Forrás:
bridget.hu
Feltöltő: Zolee75
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Erre a lépésre még Magyar Pétertől sem számítottunk
- Sose találod ki, mi károsabb az egészségedre, mint napi 15 szál cigaretta
- Magyar nagyvárost nevezett Európa leglehangolóbb településének egy külföldi videós, nem tette zsebre a reakció...
- Dobrev Klára hatalmas bejelentésre készül – egy közjogi méltóságról rántja le a leplet
Itthon
- 2024. May 22., 11:37
Sulyok Tamás egy tollvonással átírta a honvédségi vezetést
Itthon
- 2024. May 22., 12:43
Tömegesen jönnek Ukrajnából az emberek – már a rendőrség is intézkedik
Itthon
- 2024. May 22., 12:27
Orbán Viktor volt embere beszólt a kormánynak – Veszélyes a háborút emlegetni ilyenkor
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:24
Trokán Nóra oldalmellett villantott, felforrósodott a hangulat a vörös szőnyegen – videó
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:23
Óriási trauma: Az expornós kesereg a Facebookra, mert keveslik rajta a ruhát
Itthon
- 2024. May 21., 13:07
Ilyen autóból szinte lehetetlen élve kiszállni, ijesztő fotók
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás