Egy nap az élet - legalábbis a választási eljárási törvény esetébe. Ugyanis a kormánypártok estig adtak haladékot az ellenzéknek, hogy elmélyedjen abban a 227 módosító indítványban, melyekkel a fideszes Papcsák Ferenc bombázta meg a jogszabályt. Ám ha leszáll az este, nincs pardon, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága folytatja ülését. Már csak azért is, mert Papcsák szerint mindössze néhány érdemi módosítás akad, a változtatások 85-90 százaléka úgymond technikai pontosítás. És bizony a módosítókat a jelek szerint részben az ellenzék ténykedése ihlette, ugyanis - mint arra Lamperth is rámutatott - Papcsák éppen akkor kívánja korlátozni az egyesületek választási indulási lehetőségeit, amikor létrejött az "Együtt 2014" mozgalom. E formációk a jövőben csak akkor indulhatnának a választáson, ha pártként regisztrálják magukat.
Bajnai miatt szétcincálja vadonatúj választási törvényét a Fidesz
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
Itthon
- 2024. May 16., 20:15
Orbán nem vesz tudomást a félrefordításról – Inkább kampányolásra használja
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
Itthon
- 2024. May 15., 06:20
Viharos széllel támad a szerda – Mutatjuk, hol kell számítani a legrosszabbra
54 hozzászólásarrow_drop_down_circle
-A fidesz-kdnp-s képviselőknek úgysem kell elolvasniuk, hisz azt a gombot nyomják, amelyet meghatároznak számukra.
-Az ellenzéknek meg fölösleges elolvasnia, mert a 2/3 győz.
Kész, vége, hatszáz.
"A választások fekete báránya írja a választási törvényt"
(esetleg Gyurcsányozást, libsizést, Bajnaizást, meg az eemúút nyóóc évet)
A népszerüség pedig igazából cseppet sem érdekel,a propin meg végképp nem.!Igyekszem a magam tapasztalatai,gondolatai alapján véleményt formálni.!
Azért a meccs a választásokig kétesélyes marad.
A franciák abból készítik a Calvadost, amint azt a Maigret felügyelő óta tudjuk...:)
vagy nincs is almabor a polcokon?
Vagy negyed évszázada ittam,
és ízlett.
Fahéjalmából nekem kiváló sikerült.
Szégyellem, de nem tudom, mi az a fahéjalma.
Kajszi bort és kajszi pálinkát ittál már? Boltban nem lehetett kapni egyiket sem, de háznál ittam ilyen finomságot is.
A kajszi pálinka meg simán barack pálinka, nem?
A rokonaim az almát vegyes gyümölcs pálinkának főzették be, anno
a fáról lepotyogott szilva, alma, körte hasznosításával.
Új hozzászólás