A Fidesz frakcióvezetője szerint a "Gyurcsány–Bajnai-szövetség" visszatérése komoly veszélyt jelent a családokra nézve a bankadó- és minimálbér-csökkentés terve miatt. Rogán Antal keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, október 23-án visszatért a "Gyurcsány–Bajnai-szövetség", amelyet az emberek 2010-ben leszavaztak. Újjáalakult a két volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon szövetsége, "rögtön bejelentkeztek a 2010 előtti politikai élet ismert szereplői" is – köztük Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök –, és "nyilvánvaló, hogy ha megjelenik ebben a szövetségben az MSZP, akkor ismét láthatjuk Szekeres Imrét, Kiss Pétert, Baja Ferencet, Veres Jánost, és még sorolhatnám" – fogalmazott a frakcióvezető, aki szerint most azok akarnak visszatérni a hatalomba, akik egyszer már csődbe vitték az országot.

Forrás: nol.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

113 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KöBüKi
@sziráki ágnes: Rosszul látod.!A fő cél az orbáncbanda leváltása.!És ehhez mindenki kell.!Azután hogy mennyi teret kapnak?? - más kérdés.!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Január
@profon: Mindenkinek! Szép álmokat! Jó éjszakát!
sza
Megyek én is alukálni!!! Leányálmaim lesznek... :-))))
kkalman
Én meg a Fid€$$-től, azon belül az Orbánm - Matolcsy duótól féltem a családokat.
QQCSI
@profon: tegnap, 20:59
Gyűjtsed csak a fekete pontokat, de
majd ne lepődj meg, ha a kormányátalakításkor
nem kell vagyonbevallást mellékelned! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.