Bár tavaly több mint 5 százalékkal kevesebb terhességmegszakítást végeztek Magyarországon, mint egy évvel korábban, a Magyar Család- és Tudományos Nővédelmi Társaság (MCSNTT) szerint a legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy a tinédzserek körében folyamatosan emelkedik az abortuszok száma. Az MCSNTT az abortuszok visszaszorítását célzó kampányának keretében ismét kiírta fiataloknak szóló pályázatát. Magyarországon 10 millió lakosra csaknem 40 ezer terhességmegszakítás jut, vagyis 12 percenként esik teherbe úgy egy magyar nő, hogy nem szeretné megtartani gyermekét - hangsúlyozta az MCSNTT szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében. Kifejtették: 2011-ben összesen 38 400 terhességmegszakítást végeztek, amely 5,1 százalékos csökkenést mutat az előző évhez képest. A legnagyobb mértékben a 25 és 34 év közötti nők körében esett vissza az abortuszok száma, a 20 év alattiak körében viszont több terhességmegszakítást végeztek, mint az előző évben.
Egyre több tinilány megy abortuszra Magyarországon
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
- A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most ...
- Újabb részletek derültek ki Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről
- A TV2 távozó műsorvezetője melltartóban mutatja meg mit veszített a csatorna, szűkölve könyörgik majd vissza ő...
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
De érdekes , hogy külföldön azonnal elfogadták a terhesség megszakító tablettát, vajon Magyarországon miért nem??
Milyen életük lenne a szerencsétlen kisgyerekeknek!
Új hozzászólás