Helyszíni bejáráson mutatták be szerdán azokat a fejlesztéseket, amelyeket a fehérvári Sóstói Stadionban és az azzal szemközti területen folytatnak. A látványsportágak támogatására kiírt pályázat keretében öt füves és két műfüves futballpálya létesül, valamint megépül egy 1700 négyzetméteres műfüves csarnok és két öltözőépület is. A beruházások önrészét, 500 millió forintot a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia biztosítja. A teljes beruházás meghaladja a 1,5 milliárd forintot, melyből egymilliárdot a társasági adókedvezmény (TAO) keretében az állam biztosít. Az utánpótlás-nevelő központ kialakítására határozatlan időre térítésmentesen bérbe adta a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak a Sóstói Stadion és a mellette lévő edzőpályák területét.
Ötszázmilliós felcsúti segítség a Videotonnak
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Hétfőtől országos közúti razzia - ezekre a sofőrökre "utaznak" most a rendőrök
- Bemerészedett az elhagyatott balatoni villába, irtóztató látvány fogadta az emeleti szobában
- Kórházba is kerülhetsz, ha így használod az air fryert: soha ne csináld ezt, különben súlyos bajod is lehet.
- Szaftosabb lesz a rakott krumpli, mint addig bármikor: ez a hozzávaló a titka
Itthon
- 2024. May 12., 20:22
Tom és Jerry-s sapkában parádézott Orbán Viktorral az esztergomi polgármester – ki a Tom és ki a Jerry?
Itthon
- 2024. May 13., 06:20
Fokozódó széllel köszön be a hétfő – Nem indul felhőtlenül a hét
Itthon
- 2024. May 12., 19:16
Lassan követhetetlen a változás – Hétfőn megint módosulnak az üzemanyagárak
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 11., 09:20
Köhögés miatt estek egymásnak az utasok a repülőn – Akár tragédia is történhetett volna
Technika
- 2024. May 10., 22:58
Innovációra magyar! – a támogató ökoszisztéma az innováció motorja
Sport
- 2024. May 10., 22:42
Főszerepben a sport és az egészség
39 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Többen nekik köszönhetik a helyzetüket!
Másutt már elzavarták volna őket.!!!
Hogy a kezük száradna le !
Vagyis a magyar nép!!
"A teljes beruházás meghaladja a 1,5 milliárd forintot, . . "
Amit szintén az éhező és fázó magyarokon fognak "leverni"!!
És van, aki itt veri a mellét, hogy ezekre szavazott!!
Száz vasútat, ezeret!
Csináljatok, csináljatok!
...
...
Bennök árad a müveltség,
A fideszes műveltség!! Hajrá Magyarország!!
@entero: Tényleg udvaros vagy.!Ha nem az lennél,akkor tudnád hogy az aktiv emberek döntő nagy többsége csak a munkaerejét tudja-akarja eladni.Ugyanúgy mint bárhol máshol.!Be is tenné a kaput ha másképp lenne.!!!
Viszont akik erre rendezkedtek be,azok döntő része éhbérért dolgozik,vagy munkanélküli.!!!Kétségtelen hogy vannak akik saját hibájukból,felelőtlenségükből adódóan kerülnek,kerültek rossz helyzetbe.!Tehát azzal a nagy többséggel kellene inkább foglalkozz akiket hőn szeretett pártod és kormáányod sodort lehetetlen helyzetbe.!Amiről te beszélsz az csak egy kibúvó.!!!
Hofink mondta:
- Ön tud úszni?
- Nem!
- És, ha megfizetem?
De sokuknak még ez sem megy, az eredményességről meg ne is beszéljünk.
Épp ma volt a TV-ben, sokszoros EB, VB győztes sportolóink, csak azért, mert olimpián még nem szereztek pontot érő helyezést sem, teszem hozzá, önhibájukon kívül, mert helyettük mást vittek ki, minimálbérből készülnek a versenyeikre. Fakezű, falábú vicsingereink meg teljesítmény és eredmény nélkül élnek nagy lábon, immár hosszú évtizedek óta.
...és még támogatást is kapnak. De mire...?
- amúgy Győrszemere tele van cigánnyal. - ilyen is olyan is...
végtörlesztés, eltüntetett milliárdok ?gripen ügy,naponta törvények? undoritó soha többé fidesz! búkjanak !!! be vannak tojva azért ez a sok hűhó!
- egyébként én Pesten laktam gyerekkoromban.
Új hozzászólás