Az LMP lesz az első parlamenti párt, amelyet az Együtt 2014 választói mozgalom megkeres az együttműködés érdekében.

Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke ezt az MTI kérdésére válaszolta egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Azt mondta: üdvözlik, hogy Jávor Benedek LMP-frakcióvezető szerint pártjának el kellene kezdeni a tárgyalásokat az Együtt 2014-gyel.

A választói mozgalom még az LMP jövő hétvégi kongresszusa előtt megkeresi az ökopártot a tárgyalások megkezdése érdekében. A Milla természetes szövetségesének tekinti az LMP-t a politikai kultúra megváltoztatásában, és nagyon fontosnak tartja részvételét az együttműködésben - jelezte.

Juhász Péter szintén kérdésre azt mondta: az MSZP-vel "még tisztázandó" a viszonyuk, ezért nem tud válaszolni arra, hogy mikor kezdeményeznek tárgyalást, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval viszont szerinte jelenleg nincs dolga az Együtt 2014-nek, mivel a volt miniszterelnök a Millával "nem szeretne közösködni".

Bajnai Gordon ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az MSZP-re szükség van a választói összefogásban.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kerék
Mi lesz még itt, ha elsőnek a homikat keresik fel...
bosszants
Megtalálta a zsák a foltját?
No ezért nem tetszenek ezek az új gyüttmöntek!
KöBüKi
@bosszants: A lényeg egyetlen dolog! - leváltani 2014-ben a füttyögőket!Mert ha nem megnézhetjük magunkat.!!Lehetünk 8 - 10 Csák Máté cselédei!!!
entero
@KöBüKi: Szóval lehet bárki csak ne a Fidesz. Érdekes logika.
entero
Már csak ezek miatt sem lesz a Fidesznek ellenfele. LMP, plusz a régi levitézlett cimborák, tényleg ez kellene az országnak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.