A magyar szakértők elkészítették elemzésüket az Európai Unió 2014 és 2020 közötti időszakának átdolgozott keretköltségvetés-tervezetéről, Orbán Viktor miniszterelnök pedig ennek ismeretében tárgyal majd a pénteken folytatódó brüsszeli csúcstalálkozón - közölte a kormányszóvivő. Giró-Szász András hangsúlyozta, korai lenne még megítélni a tárgyalások menetét, hiszen lehetséges például az is, hogy az Európai Parlament (EP) élni akar vétójogával. Az uniós költségvetési javaslaton átvezetett változtatásokat Orbán Viktor miniszterelnök is megismerte. A magyar szakértői csapat éjjel elvégzett egy gyorselemzést, majd reggelre elkészítették az új előterjesztés teljes vizsgálatát - közölte Giró-Szász András, hozzátéve, hogy a kormányfő e felkészítő ismeretében vesz részt a csúcstalálkozó folytatásában.
Felkészítették Orbán az új számokra
Forrás:
klubradio.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rémisztő haláleset történt a 4-es metrónál vasárnap reggel: berántotta a férfi ruháit a mozgólépcső a Rákóczi ...
- Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
- Megrázó képeket tett közzé a rendőrség a dunai tragédiáról
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ezt mondja Ájrópában:
"Szerdán interjút közölt a Frankfurter Allgemeine Zeitung Orbán Viktorral, melyben a kormányfő dicsérte a korábbi Bajnai-kormányt.
"A külföldnek kalapot kellene emelnie Magyarország előtt" címmel jelent meg. A miniszterelnök szerint "Magyarország két egymást követő kormánya" olyan lépéseket tett, amik "összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen" – fogalmazott Orbán Viktor."
És mit mond a buszokon, a fanok, fannék és egyéb faékek továbbhülyítésére??
Szóval akármire készítették nem lett "egy jellem"!! Maradt aki volt!!
Új hozzászólás