November végén 501 milliárd forint volt a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap vagyona az előző havi 673,5 milliárd forint után. Azt már korábban megírtuk, hogy novemberben 172 milliárd forintot költött el a kormány a nyugdíjpénzekből az esedékes IMF-hitel törlesztésére. Akkori becslésünk alapján az alap vagyona - csak ennek eredményeként - létezése óta soha nem látott mélypontra csökkenhetett. Azt már biztosan tudjuk egyébként, hogy decemberben ismét költöttünk a nyugdíjpénzekből, újfent a hó végén esedékes IMF-hitel törlesztőrészletét fizettük vissza. Banai Péter Benő a nemzetgazdasági minisztérium helyettes államtitkára az mfor.hu kérdésére elmondta: decemberben 70,9 milliárd forintot használtak fel adósságtörlesztésre. Ez azt jelenti, hogy drasztikusabb árfolyamváltozás hiányában, a december végi állapot szerint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap eszközértéke 430 milliárd forintra csökkenhetett. Bár erről pontos adatot majd csak egy hónap múlva tudhatunk.
Közel 200 milliárddal csökkent a nyugdíjpénzünk egy hónap alatt
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 08:14
Akkora vihar tombolt Budapest felett, hogy Ferihegyen több repülőgép sem tudott leszállni
Itthon
- 2024. May 22., 07:50
Ez minden Lidl vásárlót érint – Fontos változás lép életbe
Itthon
- 2024. May 22., 06:50
Nem cicózik a TISZA-párt – Már tolják a webshopot is
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:23
Óriási trauma: Az expornós kesereg a Facebookra, mert keveslik rajta a ruhát
Itthon
- 2024. May 21., 13:07
Ilyen autóból szinte lehetetlen élve kiszállni, ijesztő fotók
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Rövid ideig.
(2011-2012-ben nagyszámú nyugdíjas ment 350-780 eFt/hó nyugdíjjal nyugállományba. /Megyei Ök.-ok, főhivatalok megszüntetése, stb./ Ezek indexálása plusz 40-45 eFt-ot is hozzáad az alaphoz. Ez nem engedhető meg a kisnyugdíjasokkal /és befagyasztott közalkalmazotti/köztisztviselői bérből / élőkkel szemben.) :(
Új hozzászólás