A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök reggeli közleménye szerint "az aszály és az unió elhúzódó válsága miatt csökkenhetett – a várakozásokkal összhangban - a tavalyi GDP". Matolcsyék szerint a magyar gazdaság kettős arcot mutatott: "míg a bruttó hazai termék csökkent, addig a foglalkoztatás továbbra is jelentősen bővült, s emellett a munkanélküliség is csökkenni tudott az év elejéhez képest". Közlik: az iparban fontos beruházások történtek, emellett a járműipar kapacitása folyamatosan bővül, amelynek hatása idén már érezhető lesz. "A minimálbér és a nettó bérek emelkedtek, a családi adókedvezményben részesülők jelentős reálbér növekedést tapasztalhattak. Mindemellett a Kormánynak sikerült a költségvetés egyenlegét – a tavalyi többlet után – 3% alatt tartani, ami nemzetközi összevetésben is szinte példátlan siker"- írják.
Teljes recesszióban a gazdaság - Matolcsyék magyarázkodnak
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Darabokra szakíthatta a 100 méteres szállodahajó a nyolc utassal érkező motorcsónakot
- Kedden megrohanhatják a kormányablakokat a mobilosok
- Elképesztő, ami kiderült Orbán Viktor fizetéséről: ebben még Olaf Scholz német kancellárt is lekörözi
- Fico elleni merénylet: a rendőrség nem tartja kizártnak, hogy a merénylő nem magányos farkas volt
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
"a családi adókedvezményben részesülők jelentős reálbér növekedést tapasztalhattak."
"a foglalkoztatás továbbra is jelentősen bővült, s emellett a munkanélküliség is csökkenni tudott az év elejéhez képest"
"A minimálbér és a nettó bérek emelkedtek"
...
Észre sem vették,hogy hova került a gazdaság. A legnagyobb válságot Ők okozták azzal,hogy nem értenek ahhoz amit vállaltak.
Ha nem tudnak,változtatni csak Orbánnak az ötleteit megszavazni, mondjanak le adják vissza a mandátumokat.lássák be,hogy nem jó az ha a hűje okoskodik.