Noha több állami cégvezető már fel is vett a tavalyi munkája után járó prémiumelőleget, könnyen lehet, hogy erről - sőt a teljes összegről - le kell mondaniuk, mivel a kormány leállította a jutalomosztást - írja a Népszava.
Leállították az állami tulajdonú cégek vezetőinek prémium- illetve jutalom-kifizetését - tudta meg a Népszava a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM). Ez nem jelenti azt, hogy a vállalatok vezérigazgatóinak, felső vezetőinek vissza kellene fizetni a tavaly felvett, még 2011-es munkájuk után megítélt pénzt, ám lehet, hogy a 2012-ben felvett prémiumelőlegeket igen.
Általános gyakorlat ugyanis, hogy az adott évre szóló - vagyis a 2012-re járó -, de mindig a következő év tavaszán aktuális pénzügyi záráskor jóváhagyott, szinte automatikus prémium egy részét előlegként felveszik a vezetők. Ha pedig a tavasszal jóváhagyandó teljes prémiumra érvényes lesz a "jutalomstop", ez az előlegként felvett részre is igaz - írja a lap.
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás