Gréczy Zsolt ismét a legsötétebb jövő rémképeit vetíti előre. Szerinte, ha nem jön létre az ellenzéki összefogás, Orbán diktatúrája miatt hosszú apátiába zuhan az ország, vagy a kezelhetetlen indulat tör fel, mint a gejzír...

Orbán Viktort ilyen körülmények között, de idehaza kell legyőzni. Igaz, néhányan még mindig nem értették meg annak a harminc értelmiséginek az ellenzékhez intézett szavát, hogy tessék egy színpadra állni végre, hogy az ellenzéki támogató végre lássa: a ma megosztott szavazatok akár össze is adódhatnak. Ehelyett egyesek még mindig arról papolnak, hogy nincs itt az ideje, meg majd a civilek.

Az ország többsége a közöny előtti utolsó pillanatban a leváltó hangulatra vár. Ebben csak kiegészítő lehet az uniós fellépés, amelyet egyikünknek sem kívánok. Tragédia lenne, ha csak az ország további és gyorsuló gazdasági pusztulása indíthatná el a megtisztulást, bár ez is megtörténhet. A leginkább kívánatos mégis az lenne, hogy a három legfontosabb ellenzéki erő (MSZP, Együtt, DK), másokkal kiegészülve akár, egy színpadra álljon. Ekkor állhat elő a leváltó hangulat. Amikor olyan rossz már minden, hogy az összefogást a helyzet kényszeríti ki.

Különben az lesz a vége, hogy apátiába zuhan a nép, vagy a kezelhetetlen indulat tör fel, mint a gejzír. Csak ezen az oldalon nem kigyúrt, semmisségi törvénnyel megtámogatott, "vicces" Auschwitz-pólós, mindenre elszánt csőcselék indulhat el.

Jó lenne ezt elkerülni... És így sem biztos, hogy sikerül.

Gréczy Zsolt írása >>>

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bórembuk
Egy újabb önjelőlt halottlátó vagy csillagjós. Na persze, ha nem jön be ez, bejön az, vagy ha mégsem, akkor amaz. Mindig lesz valahogy, mint, ahogy egyre több az utólag okoskodó. Egyébként nem kell pánik hangulatot teremteni, tessék példát venni a "kiválasztótt népről", ők hány ezer éve várják megváltójukat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.