Bajnaiék felújítanák és szigetelnék a magyar lakásállomány kétharmadát. A Fidesznek tetszik az ötlet Az energiárak csak mennek felfelé, ez az embereknek egyre nagyobb teher, a lakások és házak felújítására nincs pénz, és tombol a munkanélküliség – ezekre a problémákra adna választ a rezsicsökkentésre kidolgozott alternatív terv, amelyet az Együtt 2014 és az LMP egyik utódpártja, a PM dolgozott ki – derül ki a két szervezet közös közleményéből. Bajnaiék terve Eszerint összeállítanának egy állami-lakossági-uniós-vállalati programot, amely hosszabb távon – és nemzetközi botrány nélkül – is tudná a rezsit csökkenteni, szemben a kormányzati rezsicsökkentési tervekkel, amely ellen az ELMÜ-ÉMÁSZ ma is tiltakozott. A program keretében a következő uniós költségvetési ciklusban a magyar lakásállomány kétharmadát felújítanák, energetikai szempontokat figyelembe véve. A felújítás költségét a lakosságnak fokozatosan, a havi 13 ezer forintos megtakarításból kellene csak törlesztenie, s a...

Forrás: fn.hir24.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

QQCSI
@Horizont: Tudod, ezek a pályázatok úgy működnek, hogy előbb leosztják a csókosoknak,
majd meghirdetik a semmit.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kamazuka
Talán arra kellene figyelmet fordítani,hogy eme lobby mennyire életszerű?
Azok az anyagok melyeket szigeteléseknél felhasználnak javarészt kőolaj
származékokból készűlnek.
Ha a termék iránt megnő a kereslet akkor értelem szarűen megnő a termék és alapanyag ára is.
Az állami berruházás költsége az adófizetők asztalán koppan.
A más fás...val történő csalánverés Bajnaitól nem újdonság.
Válaszom nem ,határozottan nem.
Január
Túlságosan lassúnak tartom az energia felhasználás csökkentésére a kormányzati intézkedéseket. Mivel a lakosság béréből hiányzik a lakhatás költségeinek fedezete, ugyan így hiányzik a felújításra fordítandó összegek fedezete is, tehát nem egészen várható el az egyes embertől egy ilyen nagy teher viselése.

Röviden ezt az energiatakarékossági témát nem lehet csak a lakosság nyakába lőcsölni.!

Ezért lenne szükséges a kormányzat részéről az intenzívebb szerepvállalásra, és ne oly módon, hogy akkor értesül a különböző lehetőségekről a honpolgár mikor már lezárták a jelentkezést is.
Nagyon sok még az országban az 50 év körüli ház, melyek akkor épültek, mikor örültek az építők, ha valamilyen építőanyaghoz hozzájutottak, s ezek ma már elavultak, korszerűtlenek sok tekintetben. Aki ilyet vesz jóformán csak a falakat és a telket veszi, mert olyan felújítást igényel.
Én személy szerint még ismerni sem ismerek senkit - pedig az utcánk ilyen házakból áll -, aki kapott volna bármilyen államitámogatást ezek korszerűsítésére. Tehát úgy néz ki ez az egész támogatási rendszer, hogy járni jár, de nem jut, csak annak, aki közel van a tűzhöz, a többség pedig oldja meg maga.
kkalman
@Tekla: 1989-ben sikerült egy új építésű panelbe költöznöm. A konyhaszekrényen egy lakáshasználati útmutató feküdt, amelyben a következőket írták. A becsukott nyílászárókon óránként egy m3 levegőnek kell kicserélődnie m2-ként! Nem biztos, hogy szó szerint így írták, de ez volt a lényeg.
Pilóta
@kkalman: ... ez volt, az ún. természetes filtráció:-)
Pilóta
@Tekla: 05:11
Ebben Te, nagyot tévedsz!
kkalman
@Pilóta: Igen, de ezt most a nyílászárócserékkel, szigeteléssel sok helyen megszüntetik. Ezzel vége is a lakásnak, csak egy penészgomba telep marad a helyén, melyet a tulajdonos kényszerből még lakásnak nevez.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.