A népszerű elmélet szerint az emberek a „pénztárcájuk” alapján szavaznak. Szerintem viszont a gyerekeik jövője alapján. Április 8-9: a beiratkozás napja szerte az országban. Ábel fiunk is szeptemberben kezdi az iskolát. Ha kezdi. Mert idén hirtelen több mint 25%-kal több gyereknek kell beférnie az első osztályba, mint tavaly. A Kormány úgy reagált a válsághelyzetre, hogy néhány nappal (!) a beiratkozások előtt, március 28-án a Klebelsberg Központ vezetője jogszabály-módosítást kezdeményezett, hogy nagyobb létszámmal is indulhassanak osztályok szeptembertől: „Ez azt jelenti, hogy 27 helyett akár 32 gyerekkel is indulhatnának osztályok”. Ám a törvénymódosítást még nem tárgyalta a t. Ház! Így teljes a jogbizonytalanság! Ha pedig elfogadják: törvénybe iktatják a 120%-os osztályokat. A magyar anyák és apák köszönik a Fidesznek a zsúfoltságot, mely egy egész generáció – a 2006-2007-ben születettek – alapélménye lesz a következő 12 évben!
A fiam iskolába megy. Vagy mégse? Százezer gyerekkel szórakozik a Fidesz
Forrás:
drerossgabor.blog.hu
Feltöltő: gibgab
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Orbán Viktor is szerepelt Bujtor István egyik filmjében, elképesztő mit játszik benne a miniszterelnök
- Fertőzött vér: hitelből fizetik ki a több mint 4500 milliárd forintnyi kártérítést
- Jön a hét legfontosabb bejelentése: ez mindannyiunk életére hatással lesz
- Agydaganata volt, saját módszerével gyógyította meg magát egy orvos
Itthon
- 2024. May 20., 09:05
Drámai fotókon a kiemelt motorcsónak – összecsukta a szállodahajó
Itthon
- 2024. May 20., 10:03
Mindenki fogja be a fülét – figyelmeztet a Honvédelmi Minisztérium
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás