Spanyolországba látogat ma Orbán Viktor miniszterelnök, aki beszédet mond egy bilbaói konferencián, kedden pedig tárgyal a spanyol kormányfővel.

Orbán Viktor hétfő este Bilbaóban előadást tart a Katolikusok a közéletben elnevezésű konferencián Keresztény válasz az Európa előtt álló kihívásokra címmel. A rendezvény az Euskalduna Kongresszusi és Zenepalotában lesz.

A miniszterelnök másnap délelőtt Madridban tárgyal Mariano Rajoy spanyol kormányfővel.

Orbán Viktor a spanyol fővárosból Strasbourgba utazik, és kedd este jelen lesz a Magyarországgal is foglalkozó szerdai európai parlamenti plenáris vitát megelőző néppárti frakcióülésen.

Ezt követően, szerda reggel Strasbourgból Londonba repül, hogy részt vegyen Margaret Thatcher néhai brit kormányfő temetésén.

Orbán Viktor legutóbb tavaly novemberben járt Spanyolországban, amikor Remény és keresztény válasz a válságra címmel előadást tartott a spanyol főváros Szent Pál Egyetemén. Akkori beszédében a kormányfő azt hangsúlyozta, hogy a keresztény értékeken alapuló politika a történelem folyamán immár sokadszor fogja megújítani Európát.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kata53
Maradj is ott. Nemhiányzol itt senkinek sem!
nefelejcs10
Olvasom a hozzászólásokat,mindenütt az elégedetlenség,a nemtetszés megnyilvánulása Orbán Viktorral szemben;aztán elolvasom a felmérések eredményeit,s azt látom a 2014-es választásokon előreláthatóan megint 2/3-os fidesz győzelem lesz,mert a magyar egyelőre birka,s jövőre ökör lesz./sajnos!/
hallgatag
...Megy Margaret Thatcher temetésére...
de azt irták, hogy NEM KIVÀNATOS személy...
majd kinézik a temetésröl...ehhez kell vastag bör !!!
zipper
...szóval ezeken a helyeken lesznek a focimeccsek...
Dr. Felipe
Na ez a hivatalos maszatolás. Az igazság pedig az hogy a Bilbao-Real Madrid meccsre ment.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.