Régóta sejteni lehetett, hogy az MSZP a hatalma megtartása érdekében a „politikai banditizmus” útjára lépett, amikor a KGB-egyetemet végzett Laborc Sándort nevezték ki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójának, és általa a szervezett alvilággal szövetkeztek az akkori ellenzék lejáratására, zsarolására – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Portik–Laborc-találkozók hétfőn nyilvánosságra került jegyzőkönyvei kapcsán. Kósa Lajos szerint nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy „a mostani MSZP ugyanaz az MSZP”. – Addig, amíg nem tisztázzák a helyzetet, és nem szabadulnak meg minden politikustól, aki a kétes ügyekben részt vett, vagy akár csak hallgatólagosan is támogatta azokat, azt kell tartanunk, hogy az MSZP a politikai bűnözők pártja, s mint ilyen, minden demokratikus erő számára persona non grata – hangsúlyozta a fideszes politikus. Ugyanakkor őszintén kívánja a szocialistáknak, hogy szembe tudjanak nézni önmagukkal, bár szerinte a szokásos...

Forrás: mno.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
"Régóta sejteni lehetett, hogy az MSZP a hatalma megtartása érdekében a „politikai banditizmus” útjára lépett."

Mondta ezt az az ember, akinek nem csak, hogy 20 százalék a jól megérdemelt gúnyneve, de akinek a Felcsútról szalajtott, kenyéradó jógazdija 25 év alatt odáig süllyedt, hogy köztörvényes bűnözőket (szőkeferi) és azok holdudvarát használja a pártház védelmére, nyugton tűri, hogy a hívei fenyegessék az állampolgárokat (sósav, ugye) és földmutyizó oligarchiákkal ápoljon baráti/haveri/üzleti viszonyt.

Nem Portikot és Laborcot mentegetem. De ez a nyakig sáros, holdvilágképű sebajtóbiás ne sütögesse senkire a bűnöző bélyegét, mert egy jogállamban már neki is napi háromszor löknék be a kaját az odúba.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kkalman
Ezt a "Lali királyt" is elő kellene/lehetne már léptetni megmondóembernek a többi szófosó mellé/közé. Eggyel több, vagy kevesebb, már igazán nem számít.
Ha az MSZP a politikai bűnözők pártja, akkor a FID€$$ a gazdasági és politikai bűnözőké egyszerre.
Nálam kimeríti a politikai bűnözés fogalmát, ha az ország népét egymásnak ugrasztják, ha törvényeket alkotnak visszamenőleges hatállyal, és hosszan lehetne sorolni, mi is számít még ebbe a sorba.
Úgyhogy "Lali király", ha nem akarsz magadból bazári majmot csinálni, jobb, ha a banánmajszolódat, csak evésre használod.
dr. prédikátor
Lajos Lajos!!! te már túl teszel a kiflicsücsök szörnyella de frászon is!!!Nálatok nagyobb politikai és gazdasági maffia nem létezik!!!Már mindent elloptatok!!!
zipper
- Egy kérdésem van 20-as Lajoshoz :- hogyan lehet az, hogy ebből a "bűnöző pártból" - a kb. 1400 ügy átvizsgálása után is - arányait tekintve csak néhány eljárás indulhatott, de az eddigiekből is főleg bűncselekmény hiányos megszüntetések születtek ?

- Milyen ember az, aki közpénzen készíttet/festet magáról portrét, majd azt kiakasztatja a hivatalában ? Ennek nincs köze a politikai bűnözéshez ?
nemsemmi
Kósáéknak nem kell bünözőkkel kapcsolatot keresni, találkozóra hívni őket. Minden frakcióülésen együtt vannak. És arról nem készül hangfelvétel.
Egyébként a TEK-es ügynökök találkozóiról kik is szerezhetnek információt???
Csak a fideszes belügyminiszter!!!
silber13
@silber13: 18:25-re : Jah, a spo.rtág neve: Nyeles tiki-taki
samuel
A FIDESZ pedig a gazdasági bűnözők pártja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.