A maffiózó és az elvben a nemzet védelmére felesküdött tábornok ebéd közbeni csevegését megörökítő anyag fontos kordokumentum. Még soha nem volt ennyire elviselhetetlenül nyilvánvaló a züllöttség és a kisszerűség Magyarországot régóta mérgező párosa.
"Ahogy az MSZP-t és az Együtt 2014 igyekszik magától eltávolítani a kínos pereputtyot (bár a legendával ellentétben Bajnai Gordon nem váltotta le Laborcot, utóbbi magától távozott az UD-ügy totális kudarca miatt), úgy ugrik fejest a pöcegödörbe Gyurcsány Ferenc. „Nem lát szégyellni-, takargatnivalót Portik Tamás és Laborc Sándor találkozói kapcsán" - nyilatkozta Laborc Sándor és Szilvásy György egykori főnöke.
Tulajdonképpen még hálásak is lehetünk, ahogy a politikus segít visszaemlékezni, milyen szerepe volt kormányzásának a már amúgy sem kristálytiszta magyar közélet teljes elmocsarasodásában.
Idegességtől pattogó nyilatkozatait pedig rakjuk el a Laborc-Portik liezon jegyzőkönyvei közé, s időről-időre vegyük elő őket annak felidézésére: milyen mély gödörből is kell kikapaszkodnunk."
Ablonczy Bálint jegyzete a hativalasz.hu-n >>>
meg a trafik maffiával foglalkozzanak az emberek !