Dinók Henriett, jogász, PhD hallgató, roma, és a CFCF (azaz Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány) kurátorának a Közös ország, közös iskola! tüntetésen elhangzott beszéde: Három generáció, három generáció erőfeszítésére volt szükség ahhoz, hogy én egyetemre járhassak. Nagymamámnak és nagypapának együtt nincs meg a hat általánosa, édesanyám és édesapám is csupán a szakmunkás képzésig jutott. Amikor megkaptam a diplomámat, azt gondoltam, hogy igen, ez az! Az utánam jövőknek, a gyerekeimnek sokkal könnyebb lesz, mert nem csak joguk lesz a minőségi oktatáshoz, de valódi esélyük is arra, hogy az iskolában ne az etnikai hovatartozásuk, hanem jellemük és tudásuk alapján ítéljék meg őket. Hittem abban, hogy többé senki nem mondhatja nekik, amit nekem mondott annak idején a tanárom, hogy „úgysem viszed semmire, add fel az álmaidat”. Naiv voltam. Tévedtem. A kormányzatnak esze ágában sincs megszüntetni a szegregációt.

Forrás: Kettős Mérce
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lbs
Ebben igaza van!
Ez az erőfeszítés napjainkban is tart - azok részéről, akik értékteremtő tevékenységet folytattak és folytatnak!

A bökkenő csak az, hogy Dinók Henriett viszont azokból a körökből származik amelyre nem kifejezetten ez a tevékenység a legjellemzőbb...
Nem baj, valamelyik megélhetési aggódó, vagy "emberjogvédő" egyesületben, szervezetben már várja a majdnem munka nélkül megszerezhető jó zsíros jövedelem.

Elérte a köz pénzéből.
Tootsy
@lbs: Empatiabol egyes! Egy ilyen megnyilvanulassal csak magadat minosited, es mondhatom, nagyon leertekelodtel, bar eddig sem voltal a szivem csucske,...

Legyel k@rva boldog hogy fehernek(?) szulettel, es nem hatranyos helyzetuek koze...
Az ilyen emberek, mint Henriett, nagyon sokat tehetnek a sajat sorstarsaikert, es tesznek is. Te mit tettel? Pedig ahogy elnezem, Te is ahhoz a korosztalyhoz tartozol, akik a Kadar rendszernek koszonhetik a kepesitesuket,...

Tanult ember letedre szegyelld Magad, es gondolj bele, hogy nem csak Te elsz Magyarorszagon
lbs
@Tootsy: Te ítélkezni próbálsz felettem - megteheted.

Soha nem leszek empatikus olyanokkal, akik szembeköpik beszédeikkel azokat, akiknek a segítségével eljutottak oda, ahová!

Ilyen szövegeket, a Kanadába kitakarodott (Tisztább lett az országunk!) pártjával együtt levitézlett gyűlöletbanya Mohácsi Viktória eregetett meg, néhány évvel ezelőtt még itthon. (Mármint nekünk, magunkfajtáknak mert az ő példája éppen azt mutatja, hogy ő azt tekinti otthonának ahol a legtöbb baksist kapja...)
Erről a némberről különben mindig Verdi: "A Trubadúr" című operájának kiinduló mozzanata jut az eszembe...

Én valóban boldog vagyok, hogy olyannak születtem, aki szeret és tud is dolgozni, akinek a számára a munka legyen az fizikai-, vagy szellemi jellegű magát a kikapcsolódást jelenti!

Én a Rákosi korszakban születtem, a tanulmányaimat a Kádár rendszerben végeztem azzal a különbséggel, hogy köszönettel - elsősorban a szüleimnek tartozom akik a tanulásra ösztökéltek, emellett valóban az akkori rendszernek is, mert lehetővé tették a tanulmányaidat.
Az már egy másik történet, hogy - mivel nem léptem be elvből az MSZMP-be, gyakorlatilag az életem jelentős részében másodrangú állampolgárként kezelt ugyanaz a rendszer...

"Tanult ember létemre" nem tudom miért is kellene szégyenkeznem?
Egész eddigi felnőtt életemben igyekeztem a legjobb tudásom szerint hozzájárulni Hazánk gyarapításához.
Szerintem erre inkább büszke lehetek!

Anélkül hogy "belegondolnék" tudom hogy nem csak én élek Magyarországon, hanem sokan mások is.
Ez a néptömeg két nagy csoportra osztható:
- Az első csoport értékteremtő hasznos, vagy hasznosítható tevékenységet végez ide tartozónak tartom magamat is.
- A második csoport meg a magunkfajták munkájából él meg. Egyesek jól, sőt túlzottan is jól, a többségük meg mély szegénységben - amiről igen sok esetben ők maguk tehetnek, de persze másokat okolnak érte.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.