A miniszterelnök szerint a következő két nap lesz a legnagyobb próbatétel az árvízi védekezésben részt vevőknek, "most jön a neheze". Orbán Viktor szombat reggeli győri sajtótájékoztatóján kiemelte: továbbra is az a legfontosabb, hogy emberélet ne kerüljön veszélybe.
Ezért a gátszakadás legkisebb veszélye esetén a következő napokban is kitelepítik a környékbeli települések lakosságát, ahogy ez Győrújfaluban történt pénteken - jelentette ki.
A kormányfő közölte: egyetlen másik magyarországi folyón sincs áradás, így minden erőt a Duna mellé összpontosíthatnak. A következő 2-3 napban nem várható a dunai árhullámot befolyásoló csapadék, a védekezés kedvező körülmények között folytatódhat.
Nagybajcsnál 907 centiméteren tetőzött a Duna, ez 35 centiméterrel magasabb az eddigi rekordnál. Komáromnál éjszaka 840 centiméteren lehet tetőzés, míg Budapesten hétfő hajnalban várják a legmagasabb vízszintet. A fővárosban legalább 885 centiméteres vízállás várható - ismertette a miniszterelnök.
25 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Orbán úr egy maga eldöntötte a kitettség Győrújfalu lakosságát.
A döntés bizonyítja,hogy egyszemélyi döntés van hazánkban.
Gondolom egy kicsivel demokratikusabb országban a védelmi bizottságok döntenek ilyen helyzetben.És nem egy személy.
Ez az egész védekezés tiszta katonai felhangja van.
Harcolunk ,megvédjük .Az a dolguk nem kell ezt félóránként reklámozni ,hogy a fővezér mit tesz ,hol alszik ,mit eszik és mikkor megy el WC-re.
Tisztességes embert nem kell felszólítani ,hogy védekezzen.
vezetne,nem szakkèpzet sem ebben, sem màsba, nem adhat tanàcsot nem egy tokfej,csak felhàtràlja a munkàba az embereket, szaladgàl ossze-vissza le fel az orszàgba ès azt hiszi, hogy O az ISTEN O fogja megmenteni a katasztrofàtòl Mo-got. Ez egy termèszetes katasztrofa, senki nemtudja megakadàlyozni, vikinek csak a zsàkokat kell megtomni , ès kuss neki!
az emberek azèrt szidjàk most is, mert viki politikai propagandàt csinàl ebbol is, mert azt gondolja, hogy ezzel a nagy tevèkenysègbe (àrviz) majd 2014-ben ràfognak szavazni! m
Hol a pénz ami befolyik, nincs elég zsák se homok se fizetett ember. Kapitalizmus van nem adókból fizetik az apparátust és az teszi a dolgát, okoska.
Nem szokásom "Gyurcsányozni" ! de orbánozni sem !!! és ne erőlködj ! nem vagyok Fidesz szavazó !
"
"nincs elég zsák se homok se fizetett ember" ezt te honnan veszed ? Tegnap voltunk kinn a gáton ( ásványvizet,kávét,kaját vittünk ) volt homok, volt zsák, és sok sok ember aki tette a dolgát. És ma reggel is sokan vették a hátizsákot,gumicsizmát és mentek segíteni !
( Az én két fiam is már öt óra körül indult ! pedig tegnap már 11 is elmult amikor megjöttek !!)
Undorító hogy amikor ekkora a baj még mindig akadnak akik a szarkeveréssel vannak elfoglalva.
Megyek főzöm a kávét, készítek szendvicseket pakolom a hátizsákot , viszem a zsákolóknak.
További szép napot a "köpködöknek" is a segítőknek meg még szebbet !!!
"18. GÁTAT A GÁTNAK!
Semmi szükség a múltból jól ismert, haszontalan, ámde temérdek közpénzt felemésztő gigantikus állami beruházásokra. Melyik józan család akarna egy több százmilliárd forintos gát építéséhez negyedmillió forinttal hozzájárulni, miközben saját lakásának megépítésére, megvásárlására sem igen tellik.
A kormány Nagymarosnál és/vagy Pilismarótnál ismét duzzasztógátakat akar építeni. Ez a Dunát és természeti környezetét elcsúfítja és tönkreteszi. Vajon a polgárok, a családok erre akarják költeni a pénzt, amelyért keményen megdolgoztak?
A közösség pénzét, adóforintjainkat nem haszontalan állami beruházásokra, inkább a családok jólétének elősegítésére, a meglévő esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölésére, az oktatás, az egészségügy gondjainak megoldására kell fordítani. A Fidesz a polgárok többségével együtt ma is nemet mond a dunai erőmű pazarló, ésszerűtlen és elavult tervére."
MAGYARORSZÁG MEGÚJUL...
Új hozzászólás