... Ebből a szempontból az a beszéd, miként arra a DK vezetője most hivatkozott, valóban egyfajta korszakváltást jelentett a politikában. Annyiban is, hogy következményei is új korszakot nyitott. Megindítva az utcai csőcselék-politizálást, valamint az azzal való fenyegetést. Lebegtetve azt, hogy az ellenzék esetleges győzelme esetén lesznek majd olyan Békemenet-aktivisták, akik majd igyekeznek flaszterkővel igazolni mérhetetlen megbántottságukat. A Nagy Imre házánál mondott beszédben emlegetett félelemkeltés ugyanis egyáltalán nem csak a véleményszabadságra, a közvetlen demokráciára igaz. A sunnyogó pánik ráadásul alattomosan hatékony eszköz is lehet azok kezében, akik már megmutatták: a TV-székház felgyújtása is csak egy csettintés kérdése. ...
Gyurcsány és a taktikai kirohanás
Forrás:
endresy.blogspot.hu
Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „A göbbelsi, rogáni propaganda szintet lépett” – Magyar Péter barátnőjének anyját támadja a kormánypárti sajtó
- Ez a három kórház a legegészségesebb Magyarországon
- Megszólalt a brexit egyik atyja: jól átvertek minket, Zelenszkij egy tök
- Kegyetlenül rosszul járt, akinek ilyen ingatlanja van Magyarországon: pokol lesz eladni, a kutyának sem kell
Itthon
- 2024. May 13., 13:36
Rács mögé dugták a szegedi politikust, amíg el nem ment a kínai elnök
Itthon
- 2024. May 13., 13:37
A Fidesz a kormány covid-hírlevelét használja a kampányban
Itthon
- 2024. May 13., 11:50
Orbán elbizonytalanodott: "Ha az Áder látna, most kritizálna, hogy nem így kell" – videó
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 13., 06:20
Fokozódó széllel köszön be a hétfő – Nem indul felhőtlenül a hét
Itthon
- 2024. May 12., 20:01
Vigyázat! – Egy medve bóklászik a Bükkben – Itt látták utoljára
Nagyvilág
- 2024. May 12., 16:29
Alig nyerte meg, máris botrányba került az Eurovízió győztese – Szerinte az Eurovíziónak is szüksége van javításra
propeller.hu/itthon/2723641-mesterhazy-ezt-szemet-bandat-bus