Életének 81. évében meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök. A kormány részvétét és együttérzését fejezte ki az elhunyt családjának.
Horn Gyula 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt. 1989 októberében egyike volt a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig a párt elnöke volt.
1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek, 2007 szeptembere óta azonban betegsége miatt nem vett részt a parlament munkájában.
A politikus 2007. szeptember 16-án került a Honvédkórházba súlyos betegséggel. Korábbi közlések szerint a kórházban VIP-teremben feküdt, állapotáról pedig teljes hírzárlatot rendeltek el a család kérésére.
Horn Gyula utoljára a 75. születésnapjára rendezett ünnepségen jelent meg a nyilvánosság előtt.
1994 és 1998 között volt kormányfő.
A kormány megrendüléssel értesült arról, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Horn Gyula, Magyarország egykori miniszterelnöke - közölte a Kormányzati Információs Központ szerdán az MTI-vel.
Közleményük szerint a kormány részvétét és együttérzését fejezi ki az elhunyt családjának.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) megrendüléssel értesült Horn Gyula volt miniszterelnök haláláról - közölte a párt szerdán az MTI-vel.
A párt részvétét nyilvánítja a gyászoló családnak, és osztozik a szocialista politikust gyászolók fájdalmában - írták.
167 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Kihordta a pénzünket a ruszkikhoz táska számra. Viz-, villany- minden közmü az Ő idejében került idegenek kezére. Most meg ágyban párnák közt pusztult el!
Lehet, hogy csak nekem kerülte el a figyelmemet ? Rendszerváltás előtti Németh -kormány külügy minisztere volt,olvasta valaki, hogy Németh Miklós kifejezte volna részvétét a családnak?
Új hozzászólás