Így vakációznak a magyar baloldal vezetői: Bajnai Gordon gimnáziumi barátaival a Duna-parton, családjával pedig Görögországban nyaral, a Mesterházy család Alsóörsön pihent a nagymamánál, Schiffer András a Balatonon lazít, Gyurcsányék pedig leginkább kötcsei házukban töltik a vakációt - írja az Index.
Az Index cikke szerint Mesterházy Attila korábban részt vett a bajai halfőző fesztiválon, valamint tervezi, hogy elmegy a Szegedi Szabadtéri Játékokra augusztus 20-a előtt. A családi nyaralás már megvolt, az MSZP elnöke Alsóörsön töltött pár napot a gyerekekkel és feleségével, Szilviával.
„Rövid ideig voltam a Balatonon és még menni fogok, körülbelül tíz napra" - mondta a lapnak Schiffer András, az LMP társelnöke, aki a közéleti szerepléseket tekintve talán a legaktívabb a nyáron a baloldali politikusok közül. Tervezi, hogy esetleg ott lesz a Szigeten, illetve a Szegedi Ifjúsági Napokon is.
„Hagyomány, hogy a középiskolás barátaimmal néhány napot a gemenci Duna-parton töltünk, ezt még miniszterelnökként sem hagytam ki. Idén pláne nem fogom, ez lesz ugyanis a 30 éves jubileumi sátrazásunk" - nyilatkozta Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője az Indexnek.
A volt miniszterelnök az idén Görögországban nyaral családjával augusztus első felében, majd ellátogat a Művészetek Völgye Fesztiválra, a Szigetet viszont ki kell hagynia: „Ha összejön, Kapolcson megnézem és meghallgatom Oszkó Péterék együttesét is, a Szigetre viszont idén sajnos nem jutok ki, mert épp nem leszek itthon: a Quimby-koncertért a páromnak és nekem is nagyon fáj a szívem".
," franciába " " horvátba "...kiváncsian várom, mikor mennek a " p...ba "???