Az MSZP közös megemlékezésre hívja Orbán Viktor miniszterelnököt Tatárszentgyörgyre, ahol a romák elleni támadássorozat legszörnyűbb gyilkossága történt - közölte a választókerület szocialista felelőse, Braun Róbert pénteken.

Az MSZP monori elnöke sajtótájékoztatón azt mondta, szeretné felkérni Orbán Viktort, hogy - politikai ellentéteiket az ügy kapcsán félretéve - menjen el velük - a kormányfő által javasolt időpontban - Tatárszentgyörgyre, és róják le közösen kegyeletüket "Csorba Róbert és kisfia, Csorba Robika sírjánál".

A megemlékezésen az MSZP elnöke, Mesterházy Attila is részt vesz - közölte az ellenzéki politikus, aki szerint ezzel mutathatnák meg, hogy "igazi bajban összefognak" Magyarország politikusai, ahogy a nemzet is.

Az MSZP azt javasolja, legyen minden magyarországi településen "biztos kezdet" gyerekház, amely a korai fejlesztéssel a leghatékonyabban ellensúlyozza a kisgyermekkorban elszenvedett hátrányokat. Ez "minden szakember szerint" a kirekesztés, a kiszolgáltatottság, az egyenlőtlenség elleni legjobb eszköz "minden halmozottan hátrányos helyzetű magyar gyermek számára" - mondta Braun Róbert. A szocialisták az erről szóló projektet Csorba Róbert-programnak neveznék el.

A Budapest Környéki Törvényszék kedden, első fokon tényleges életfogytiglanra ítélte a romagyilkosságok ügyében Kiss Árpád elsőrendű, Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlottat. Csontos István negyedrendű vádlott büntetése tizenhárom év fegyház.

Tatárszentgyörgyön 2009. február 23-án a Kiss-testvérek és Pető hajtotta végre a támadást. Pető előbb az ablakon, majd a padlásajtón dobott be Molotov-koktélt, amely rögtön nagy tüzet okozott két alvó gyermek közelében is. Az apa, Csorba Róbert a kislányát és kisfiát magához szorítva az udvarra rohant, ahol Kiss István többször rájuk lőtt sörétes puskájával. A kisfiú és az apja a helyszínen perceken belül életét vesztette, a kislányt sebesülten vitte át a rokonokhoz sokkos állapotban lévő édesanyja.

106 hozzászólásarrow_drop_down_circle

miazavalami
Csak annyit kérdeznék , hogy Szögi tanár úr sírjánál jártak - e ezek az úriemberek?
Tele van vele a hócipőm , hogy odavannak a romákért.
Ez nem azt jelenti , hogy én nem ítélem el a gyilkosokat akik ezt tették!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ranger47
@dömdödöm: Sok léhűtő,szélhámos van köztük ez igaz!Tele van velük a "Sanghaj".Már a kinaiak is félnek tőlük!
ranger47
@spu00: Ez egy besz@ri birka fröcsögése!2014!!!Utána jó lesz,ha csöndbe maradsz!!
dömdödöm
@miazavalami: csatlakozom . kik az önök ? @spu00:
spu00
@dömdödöm: Ha olvasták, hogy kinek, mit írtam, akkor nem kell nagyon találgatni kikre értettem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.