Boldog, boldog gyermekkor

Nem szeretnék mostanában a saját gyerekem lenni. Különösen iskolásnak lenni. Az iskolaigazgató valójában nem iskolaigazgató, csak odarakták bábozni, minden döntést mások, másutt hoznak meg helyette. Az ajtónál rendőr áll. Nem csinál különösebben semmit, csak esetleg ütögeti a gumibotjával a tenyerét. Különösebb dolga nincs, időről időre jelentést ad az igazgatónak a tapasztalatakról, bizalmasat, írásban. Testi fenyítést természetesen alkalmazhat, de csak arányosat (olyat kapsz, kisfiam, hogy nyulat fogsz!) A gyerek eloson a rendőr mellett földre sütött szemmel, de nem tud haladni, mert egymás szoknyájára lépnek a papok és szemből is jönnek. Ha szerencséje van, azért beér órára még a tanár előtt, kiveszi a Nemzeti Tankönyvellátó kötelező tankönyveit és meggörbedt háttal ül. Unatkozik, mert már a tanár sem mer egy jópofa megjegyzést ellőni vagy kísérletezni valami újjal. Naná, nem hülye. Látta a Holt költők társaságát. A tökéletesen szürke falanszterből csak a napi kötelező...