Egy óra alatt létre lehet hozni az ellenzéki szövetséget, ahhoz csak még egy óra tárgyalás és jóindulat kell – mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az Együtt-PM választási szövetséget vezető Bajnai Gordon, hozzátéve: ennek érdekében elfogadják Mesterházy Attilának, a szocialisták elnök-frakcióvezetőjének pénteken ismertetett, a 106 egyéni körzet felosztására vonatkozó javaslatát, és ezt minden további alkudozás nélkül tárgyalási alapnak tekintik.

Bajnai Gordon úgy folytatta: ha a szövetség létrejött, a közös miniszterelnök-jelölt személyét úgy kell kiválasztani, hogy a választók legszélesebb körének véleményét vegyék figyelembe.

Szavai szerint ehhez egy gyors, olcsó, ellenőrizhető és kívülről nem manipulálható megoldást kell alkalmazni. Hangsúlyozta, az Együtt-PM emiatt egy rövid, mozgósító jellegű kampányt követő nagymintás közvélemény-kutatást javasolt pénteken. Miután Mesterházy Attila arról beszélt, hogy közvetlenül is be kell vonni a választókat, az Együtt-PM kíváncsian várja az MSZP-nek azt a javaslatát, amelyik megfelel az összes felsorolt kritériumnak - mondta az Együtt-PM vezetője.

Orbán leváltásának érdekében Bajnaiék engednek Mesterházynak

Bajnai Gordon a Mesterházy Attilával folytatott pénteki megbeszélés óta történteket értékelve közölte, véleménye szerint sikerült előrelépni, tisztázódtak az álláspontok. Ma egyetértés van abban, hogy a miniszterelnök-jelöltség kérdését "ki kell emelni a zárt ajtók mögötti alkudozásból", az ellenzéki szövetség kérdését a lehető leggyorsabban le kell zárni, aztán pedig a választók bevonásával ki kell választani az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét - tette hozzá.

Minden józan, higgadt, a megoldást kereső hang segíti a megállapodást – reagált a szocialista Botka Lászlónak arra a javaslatára, hogy mind a 106 egyéni körzetben tartsanak előválasztásokat, de ezek csak a kormányfőjelöltről szóljanak.

Bajnai Gordon azt is elmondta, nem látja értelmét annak, hogy egy pénteken megtett javaslatot bármilyen indulat miatt a múltnak tekintsenek. Ezzel arra a felvetésre felelt, amelyik szerint miután Mesterházy Attila pénteki sajtótájékoztatóján ismertette az egyéni választókerületekre vonatkozó korábbi szocialista javaslatot, azt mondta, hogy azt már tárgytalannak tekintik.

Azt is kijelentette, habár úgy gondolja, hogy az általa képviselt koncepció jelenti a megoldást "Orbán Viktor leváltására" és egy jobb Magyarország megépítésére, saját ambícióit alárendeli az ellenzéki megállapodás létrehozásának. Felhívta a figyelmet arra, hogy javaslatában az is szerepelt, ha alulmarad egy objektív kiválasztási folyamatban, akkor kész támogatni azt a közös miniszterelnök-jelöltet, aki bírja a többség bizalmát.

Az Együtt-PM vezetője azt is közölte, hogy a pénteki találkozó óta nem beszélt Mesterházy Attilával.

Arra a felvetésre reagálva, hogy felkészültek-e egy olyan verzióra, amelyikben az MSZP nemet mond a javaslataikra, azt mondta: egy komoly szervezetnek kell, hogy legyen forgatókönyve minden eshetőségre, de az a közös célunk, hogy a választóink érdekeit szolgáljuk, és létrehozzunk egy olyan ellenzéki szövetséget, amelyik képes Orbán Viktort leváltani.

A múlt pénteki, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila között zajló, többórás ellenzéki egyeztetést követő sajtótájékoztatóján az Együtt-PM vezetője azt mondta, a találkozón három javaslattal állt elő. Ezek között szerepel, hogy az egyéni jelöltállítás kérdését válasszák el a közös kormányfőjelölt személyétől. Utóbbit egy rövid kampányt követő nagymintás közvélemény-kutatás során választatnák ki - ismertette elképzelését.

Mesterházy Attila ezt követő sajtótájékoztatóján azt mondta "ultimátumszerű" helyzet állt elő. A szocialisták elnök-frakcióvezetője válaszul bejelentette: az MSZP azt javasolja együttműködő partnereinek, hogy tartsanak előválasztásokat mind a 106 választókerületben, és a miniszterelnök-jelölt személyéről is így döntsenek.

Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke egy szombati sajtótájékoztatón viszont kivitelezhetetlennek nevezte Mesterházy Attila javaslatát.

78 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dömdödöm
1 etlen esélyünk Bajnai Gordon és a teljes ellenzéki összefogás !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pacsni
@lenhardtibolya: de mègse annyit mint amennyit a Fidesz 3 èv alat
pacsni
@amaramaistanna: akkor ezt is kiszàmoltàk rendesen, ès csak a viki nyerhetett, mert màr ugy volt eldontve? akkor ha Gordon nemdobja be a torulkozot, hogy vègzett volna a vàlasztàs? kinek a javàra?
lenhardtibolya
@samuel: Ön az értelmes vita helyett sértegetni próbál, ennek viszont nincs értelme. A stílusa annyira pórias, hogy szinte elképedek, miként meri az én képességeimet leszólni. Nem tudom, hogy sikerült-e annak idején kijárnia valamiféle iskolát, de olyasmit bizonyára nem tanult, ami arra tanította volna, hogy aki másként gondolkodik valamiről, az nem "hülye", hanem vitapartner.
samuel
@lenhardtibolya: Kedves Ibolya ,
Tényleg mindíg érdes volt a stílusom, közöttünk nem az a különbség,hogy másként gondolkodunk,hanem az,hogy én igyekszem a száraz tényeket leírni ÖN pedig azokat figyelmen kívül hagyva értelmez és félre magyarázza a tényeket. Bokros csomag nélkül az ország csődbe ment volna ahelyett ,hogy az államadósság GDP-hez viszonyítottan 1998-ra 90-ről 60 %-ra csökkent . Ezt nem lehet MÁSKÉNT GONDOLKODNI. A 2011-évi deviza kötvény kamata 30 évre több mint a duplája az IMF kölcsön kamatának,csak azért,hogy az IMF ne szólhasson bele mennyiért épül a FELCSUTI STB. stadionok.Amennyiben valós vitapartner lenne akkor a lényeggel foglalkozna és azokat próbálná cáfolni amiket leírtam a 2010-évi és 2013 évi élelmiszer-üzemanyag ár összehasonlításoknál ,vagy a 2003 előtti és 2002 utáni vérlázító nyugdíj aránytalanságoknál. Nem meri senki leírni,hogy az egykulcsos adókiesést és a 2002-után igazságtalan nyugdíjak terhei miatt fizetünk 28 fajta soha nem látott adót. Lehet hogy nincs tudatában annak,hogy a 2002 utáni kormányok mennyi bért és indokolatlan nyugdíjat fizettek KÜLFÖLDI HITEL terhére közel 2 millió embernek, a jelenlegi kormány mennyi KÜLFÖLDI HITELT fizet stadion építésekre. Tanulmányozza a évenként felvett hitelt azok kamat terheit és a hitelek felhasználásának helyét,szíveskedjen TÉNYSZERŰEN látni. Elnézést ha megsértettem.
hattorihanna
@csegala: Így van.Egyszer majd felvilágosodnak a sötétek is,csak győzzük kivárni.Mindenesetre vannak olyan ismerőseim akik nagy fidesz fanok voltak,és most savanyúképpel azt hajtogatják hogy nem mennek el,szavazni mert nincs kire..Mi ez ha nem felvilágosodás a részükről? :-)
csegala
@hattorihanna: Legalább eddig eljutottak. Azért ez is haladás. Bízom benne, hogy mire eljön a választás ideje jövőre, addigra az ellenzék is összekapja magát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.