Demokratának nincs kiegyezés az önkény urával, mi azonban nem fogunk bemocskolódni, mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Kalíció elnöke pártja szezonnyitó gyűlésén a budapesti Szabadság hídon. Gyurcsány utalt az őszödi beszédre is, melyet egyenes beszédnek nevezett. Azt mondta, abban talán hibázott, hogy maga sem tudott mindig megbírkózni saját mércéjével, vagyis hogy kompromisszumok nélkül kell az „igazságot” képviselni. Mindenesetre szerinte a DK a legkevésbé hajlamos az elvtelen kompromiosszumra. Szenvedélyes szónoklatában azt mondta, nem hisz a makogóknak, a bárgyúknak, a taktikázóknak, a szenvedély nélkülieknek, mert ilyen politikusokkal nem lehet leváltani a mostani rendszert. „Aki hideg és langyos, az üljön fül a gázsütőre” – utalt az ellenzék meg nem nevezett vezetőire Gyurcsány. A közönség nevetéssel és tapssal jutalmazta. A DK elnöke szerint százezrek azt látják, hogy elvették az iskolájukat, mert a Fideszhez közelállók lehetnek igazgatók, vezetők. Gyurcsány nem akarja, hogy „ezek” tanítsanak erkölcsöt. Önállóságot és szabadságot a gyerekeinknek – ez a DK programja.
Gyurcsány: "Aki hideg és langyos, az üljön fel a gázsütőre"
Forrás:
ATV.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megkezdődött az EP-listavezetők élő vitája: kifújolták a Fideszt és a Tisza pártot
- Petícióban követelik Szijjártó Péter lemondását
- Elérte a szupercella a fővárost, ömlött a jég Budapesten – videó
- EP-listavezetői vita: Dobrev szerint nincs idő 2026-ig, Toroczkai bárkivel fogadna, hogy június végén is fides...
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
59 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bretagne
@vukkocska: Csak annyit, hogy a színpadon táncolnak, semmi többet.
amaramaistanna
@verőce21: Kizárt dolog,mert 1%-on állnak.Ezért a felhajtás,mert szeretnének elmozdulni.Jobb lenne a DK-nak,főleg Gyurcsánynak hallgatni,mert rendeteg kárt okoznak/okozhatnak az ellenzéki oldalon.Ezzel Gyurcsány csak azt éri el,hogy másodszor is hatalomba segíti Orbán Viktort!
amaramaistanna
@SwordFish: Példát vettek a Fideszről!Pártutasításra,mind az ezer tagjuk megszállta a fórumokat,demonstrálva,hogy milyen"sokan" vannak.Elég szánalmasnak tűnik.
amaramaistanna
@Mobil123: Sok köze van.Aki plagizál, annak a beszéde is hiteltelen!
Mobil123
@amaramaistanna: Ugyan már! akkor ezzel az erővel mindenki mehet a levesbe ( és felőlem mehet is mind, mert mint mondtam nem vagyok egyik fanja sem!!!) mert mind valami miatt hiteltelen!!!
verőce21
@amaramaistanna: (19:40) Persze, az egyértelmű, hogy GyF. segíti most(is) hatalomra Orbánt!
De Fletó bele fog húzni - és tele is van most népszerűsítésével a sajtó -, mert létkérdés számára a képviselői hely, különben megszűnik a mentessége! Az nagyobb baj lenne számára, feláldozza inkább a baloldali győzelmet is. :) - Most úgy tűnik, legalábbis.
De Fletó bele fog húzni - és tele is van most népszerűsítésével a sajtó -, mert létkérdés számára a képviselői hely, különben megszűnik a mentessége! Az nagyobb baj lenne számára, feláldozza inkább a baloldali győzelmet is. :) - Most úgy tűnik, legalábbis.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
természetfelelős szereti Gyurcsányt és a DK-t. Rengetegen voltunk. Egy nagyon szenvedélyes, rövid, de velős kampány-nyitót hallottunk.