Az önkormányzati társulás által a Kapos menti hulladékgazdálkodási program kivitelezésére és a terv felülvizsgálatra kiírt nyílt közbeszerzést 4,1 milliárd forintos ajánlattal a Geohidroterv Kft. által vezetett konzorcium nyerte, a Közgép Zrt. irányította konzorcium előtt - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A KEOP keretében, uniós támogatással magvalósuló projekt becsült ellenértéke 4,3 milliárd forint volt. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lett a nyertes, a két értékelendő kritérium az ajánlati ár és a fenntarthatósági terv minősége volt. A nyertes konzorcium tagja a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft. A második helyen végzett konzorcium tagjai az A-Híd Építő Zrt. és a Strabag - MML Kft.

Nem kell aggódni

Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen a Közgép Zrt. és az AHíd Építő Zrt. alkotta konzorcium nyerte ellenben azt a közbeszerzést, amelyet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő írt ki az M4-es autópálya Abony-Fegyvernek közti második szakaszának, illetve az új Tisza-hídnak a kivitelezésére - derül ki a Közbeszerzési Értesítő hétfői számából

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemsemmi
Akkor most aki nyert az a győzelem fejében mennyivel is kell, hogy támogassa a futballakadémiát???

A közgép akkor most utat épít???
Alig várom, hogy autópályát építsen. Biztosan nagyon olcsó lesz. Gyurcsányék 1,3-1,7 milliárdért építettek egy km-t. Erre mondták orbánék, hogy négyszeres áron készült.
Akkor most az inflációt figyelembe véve 500-700 millióért biztosan megcsinálnák.
Maszlag
Még, hogy nem nyert? Hát apró pénzért nem fog dolgozni.A cikk alatt azt írja a címben,hogy 32 milliárdot nyert. Akkor mégsem fognak éhen halni.
szablyafűrész
a bírálók csomagolhatnak...irány a gulag !
gala2cse
Majd kiderül, hogy valamilyen zegzugos, csűrcsavaros jogi úton-módon, mégis csak a Közgép áll ennek a cégnek is a háta mögött. Csak így a választás előtt jobban hangzik, hogy nem nyert a Közgép.
tenger49
...,hogy majd a következőket megnyerje,kell egy kis játék a népnek!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok