Kikérte magának és egyenesen vaskos hazugságnak tartja Karácsony Gergely Magyar Péter azon kijelentését, hogy a Lánchíd felújítása hosszú évekbe telt és a tervezett összeg sokszorosába került.

Vasárnap az ATV Heti Napló vendége volt Magyar Péter – írja az atv.hu. A műsorban szó esett a főpolgármester-jelöltekről, Budapestről és a Lánchídról is. Magyar elmondta: nem tud jó szívvel senkit sem támogatni, és arra számít, hogy Szentkirályi Alexandrát visszaléptetik Vitézy Dávid javára.

Karácsony kikérte magának és vaskos hazugságnak tartja Magyar Péter állításait

Karácsony Gergely nekiment Magyar Péternek/Fotó: MTI/Lakatos Péter

Szerinte egy gyalogoshidat kellene építeni a Dunára, amiről úgy véli, nem akkora projekt: Széchenyi idejében másfél év alatt építették meg a Lánchidat, most meg 4,5 évig tartott a felújítása.

„Legyen egy koncepció Budapesten, és akkor lehetne akár újra az autósoké a Lánchíd”

- szögezte le.

Erre reagált Karácsony Gergely főpolgármester is, aki a Facebookon azt írta:

„ideje volt már, hogy Magyar Péter mondjon valamit Budapestről, ha már egyedüliként a fővárosban állított listát a pártja. Tartozott ezzel a budapestieknek… a haszontalan mondatoknak is van hasznuk: kiderül belőlük, hogy a Tisza fővárosi indulása nettó pártépítés, semmi köze Budapest valóságához, valós problémáihoz”.

Szerinte vaskos politikai hazugság, hogy a híd felújítása hosszú évekbe és a tervezett összeg sokszorosába került.

„Ilyet még a fékezhetetlen agyvelejű Budai Gyula sem mert állítani. A valóság ezzel szemben az, hogy a Lánchíd felújítása két év alatt, a tervezett költségkeretnél kevesebb pénzből készült el”

– véli Karácsony.

„És persze tök jó lenne egy gyaloghíd a Dunán, de aki csak egy kicsit is ismeri a klíma- és a lakhatási válságban szenvedő Budapest valódi problémáit, az tudja, hogy ez az ötlet nincs az első megoldandó ezer ügy között. Tiszta szerencse, hogy ezeket a tévedéseket és félreértéseket is lesz alkalmunk megvitatni már most vasárnap, a fővárosi listavezetők vitáján, én biztosan ott leszek"

– írja a főpolgármester.

Forrás: atv.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pusztai
itt meg a fidesz beszél Magyarból, 5 mrd korrupcióval vádolják, de Karácsony képtelen hatékonyan visszagyűrni a xart, ráég ez is ha nem kezeli!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisTehen
@balos: ner péter mi a fszért nem áll elő a bizonyítékokkal??? csak járja az országot és járatja a pofáját ...
KisTehen
@balos: koporsószögeket fabrikál és jún. 9-én be akarja verni az 1. szöget ... de mi a fasznak, ha tud mindent? miért nem borítja a bilit és dobálja az atombombáit ???

megmondjam neked?
simmering73
Magyar az ellenzék sírásója lesz, mint MZP.
human
Tapasztalatom szernt a felújítások mindig tovább tartanak, mint az építések. A meglévő szerkezetet fel kell mérni statikailag. Ki kell találni, hogy a meglévő elemek hogy szerelhetők szét biztonságosan és hogy illeszthetők az új elemek a régiekhez úgy hogy az statikailag elfogadható legyen. És lehetne még sorolni azokat a szempontokat amiket egy új építés esetén nem kellett figyelembe venni.

Nálunk a Nagytemplomot újították fel sok pénzből. Maga a tiszteletes mondta, hogy ő jobban örült volna egy újnak még ha kisebb is. A felújítás költségéből bőven futotta volna új templomra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.