Bűncselekmény hiányában megszüntette a Lázár János ellen rágalmazás miatt indult büntetőeljárást a bíróság. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ellen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója indított pert, amiért uzsorásnak nevezte őt a politikus.

A Fővárosi Törvényszék pénteken a honlapján azt közölte a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön meghozott végzéséről, hogy Dr. Cs. Sándor augusztus 28-án nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett rágalmazás vétsége miatt azért indított magánvádas eljárást, mert dr. L. János egy sajtótájékoztatón azt mondta rá, hogy "ő az ország első számú uzsorása. Bárhogy is páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival, tudomásul veszem, hogy ilyen-olyan jelzőkkel illet".

A törvényszék közleménye szerint "a bíróság végzésében rámutatott, hogy  L. János az uzsorás szóhasználattal nem tényt állított, hanem dehonesztáló, a társadalmi megbecsülést és emberi méltóság csorbítására alkalmas kifejezést használt, amellyel legfeljebb becsületsértést valósíthatott meg". Míg a "páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival" kijelentés már tényállítás, amely beilleszthető a rágalmazás büntetőjogi fogalomkörébe – tették hozzá.

Mint írták, a kijelentések alkalmasak ugyan az emberi méltóság, a társadalmi megbecsülés csorbítására, a szakmai és emberi tisztesség megkérdőjelezésére, azonban Cs. Sándor közéleti státusza miatt azok a vélemény és a kritika határian belül maradtak, öncélú becsmérlést nem tartalmaznak.

A bíróság – követve az Alkotmánybíróság gyakorlatát – végzésében közölte azt is, hogy "ha a feljelentő közéleti szereplő, akkor vele szemben a véleménynyilvánítás szabadsága kisebb mértékben korlátozható, mint más magánszeméllyel szemben".

"A végzésben a bíróság hangsúlyozta azt is, hogy a büntető igazságszolgáltatás nem használható fel korlátok nélkül sem a politika, sem a bulvársajtó eszközeként, közszereplők egymás közti civódásai nem kerülhetnek feltétlenül és kritériumrendszer nélkül a bíróság elé" – olvasható a törvényszék közleményében.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár az esetet követően az MTI-nek úgy nyilatkozott: "hiszek az igazamban, és ezért mindig, minden szavamért vállalom a felelősséget. Nyugodtan állok bármilyen bíróság elé".

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkafőző Rézüst
Kész, vége, a demokráciának végleg (Viktorenkó alatt) vége!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zsuga
@Horizont: Egyik kutya, másik eb. Míg az egyik valóban uzsorás, addig a másik szívesen átvenné ugyanazt a szerepet, ha a vagyont is hozzáadnák.
vukkocska
@Horizont: Orbán kormány hozott egy döntést. Az emberek éltek vele. Csányi mennyiben bűnös? Mert szerintem ebben nem. A családosok a házunkban 2,75 %-os kamattal, és 2 %-os kezelési költséggel vettek fel kölcsönt. Én 4+2-vel kaptam. Én rövid időre vettem, mert csak pótlásként kellett a régi és az új lakás között. Utólag hálás voltam az építtetőnek, hogy köteleztek bennünket az OTP-s szerződéskötésre. Egy-két ember ragaszkodott a svájci frankhoz, ők most szívják a fogukat. Akkor miért is az elmúlt nyóóóóóóóóóóóóócév felelős a devizában felvett lakáskölcsönökért. Arra tényleg senki nem gondolt, hogy ennyire elszaladnak a valuta árak. 176-nál egy bankos azt mondta, hogy kizárt, hogy ettől magasabb legyen a svájci frank. Tévedett.
stone
...gáz az egész..
A Lázárnak igencsak elgurult a vitamin: hiszen ettől az "uzsorástól" szed az a kormány évi több milliárd forint adót, ez az "uzsorás" ad vállalkozói hiteleket is a KKV-knak, stb.
Ez jelenleg a lélegeztető gép Magyarországon. (persze nem csak ez)
Vannak hibák, eladósodások stb...de értsük már meg - nem csak hitelkárosultak vannak, hanem győztesei is vannak a hiteleknek.
A lényeg: kell egy nevesíthető bűnbak azoknak, akik képtelenek megoldani a helyzetet.
Kérdés: A többi bankvezérről tudunk valamit? esetleg a nevüket?
A devizahitelek megindítása az 1. Viktor kormány találmánya volt!
Nézz utána!
mariaberta
Remek. Akkor Lázárról is meg lehet írni a véleményünket?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.