Bűncselekmény hiányában megszüntette a Lázár János ellen rágalmazás miatt indult büntetőeljárást a bíróság. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ellen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója indított pert, amiért uzsorásnak nevezte őt a politikus.
A Fővárosi Törvényszék pénteken a honlapján azt közölte a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön meghozott végzéséről, hogy Dr. Cs. Sándor augusztus 28-án nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett rágalmazás vétsége miatt azért indított magánvádas eljárást, mert dr. L. János egy sajtótájékoztatón azt mondta rá, hogy "ő az ország első számú uzsorása. Bárhogy is páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival, tudomásul veszem, hogy ilyen-olyan jelzőkkel illet".
A törvényszék közleménye szerint "a bíróság végzésében rámutatott, hogy L. János az uzsorás szóhasználattal nem tényt állított, hanem dehonesztáló, a társadalmi megbecsülést és emberi méltóság csorbítására alkalmas kifejezést használt, amellyel legfeljebb becsületsértést valósíthatott meg". Míg a "páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival" kijelentés már tényállítás, amely beilleszthető a rágalmazás büntetőjogi fogalomkörébe – tették hozzá.
Mint írták, a kijelentések alkalmasak ugyan az emberi méltóság, a társadalmi megbecsülés csorbítására, a szakmai és emberi tisztesség megkérdőjelezésére, azonban Cs. Sándor közéleti státusza miatt azok a vélemény és a kritika határian belül maradtak, öncélú becsmérlést nem tartalmaznak.
A bíróság – követve az Alkotmánybíróság gyakorlatát – végzésében közölte azt is, hogy "ha a feljelentő közéleti szereplő, akkor vele szemben a véleménynyilvánítás szabadsága kisebb mértékben korlátozható, mint más magánszeméllyel szemben".
"A végzésben a bíróság hangsúlyozta azt is, hogy a büntető igazságszolgáltatás nem használható fel korlátok nélkül sem a politika, sem a bulvársajtó eszközeként, közszereplők egymás közti civódásai nem kerülhetnek feltétlenül és kritériumrendszer nélkül a bíróság elé" – olvasható a törvényszék közleményében.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár az esetet követően az MTI-nek úgy nyilatkozott: "hiszek az igazamban, és ezért mindig, minden szavamért vállalom a felelősséget. Nyugodtan állok bármilyen bíróság elé".
43 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A cipészt oly annyira felmérgeli az inasa, hogy nyomban egy méretes cipőt vágott felé, hogy azzal tanítsa móresre. De ekkor az inas elhajolt, az ajtó kinyílt és a cipő telibe találta a cipész anyósát.
- Így se rossz. - mondta a cipész és folytatta munkáját.
"Mint írták, a kijelentések alkalmasak ugyan az emberi méltóság, a társadalmi megbecsülés csorbítására, a szakmai és emberi tisztesség megkérdőjelezésére, azonban Cs. Sándor közéleti státusza miatt azok a vélemény és a kritika határian belül maradtak, öncélú becsmérlést nem tartalmaznak.
A bíróság – követve az Alkotmánybíróság gyakorlatát – végzésében közölte azt is, hogy "ha a feljelentő közéleti szereplő, akkor vele szemben a véleménynyilvánítás szabadsága kisebb mértékben korlátozható, mint más magánszeméllyel szemben"."
Na mivel ma kimondta a bíróság , hogy végeredményben "becsületsértés" történt, ami viszont bizonyítja, hogy lázár meg HAZUG:)
"Ja és amikor a lázárról ír rosszat egy ismeretlen, "lényegtelen" ember egy blogon az a legfontosabb és legnagyobb bűncselekmény, amiért büntetnek.. "
Az az ember csak azt az óhaját fogalmazta meg, hogy szeretne elmenni L. temetésére!
Hát miért is fizetett valamelyik szegedi újság félmillát a lézerjaninak?? Aztán még "itt" is fenyegetve lettek a "felhasználók" mert az egyik "felhasználó" azt hitte, hogy a lézerjani egy precedens!! :))
Szóval a lézerjaniról nem szabad véleményt mondani, mert ő nem közszereplő, vagy "csutaknak" nem lehet "szabad véleménye??
2007. január 18., csütörtök 19:50
A Parlament gazdasági hivatala összesen ötmilliárd forintot fizetett ki az elmúlt ciklusban költségtérítésként a képviselőknek. A pénzt számla nélkül fizették ki, hangzott el az RTL Klub híradójában.
A legtöbb pénzt, 18 millió forintot a fideszes Lázár János igényelte vissza, aki szerint ez a pénz járt neki.
Meglehet, Csányi "nem vesztett" a devizahiteleken (és ugye kit kényszerítettek a szerződés aláírására?), de Janink meg egy nem mindennapi élősködő, és nem ma kezdte...
Sem a Magyar Nemzetet, sem a Népszabadságot nem olvasom, és nem véletlenül...
Ha valamelyik akkor talán söpörgethetnél a saját udvarodon is.
hvg.hu/gazdasag/20130130_Csanyi_felesege_bevasarolt_OTPbol
ezért adta rá ki a kilövési engedélyt a szotyis haverja?
A Lázárnak igencsak elgurult a vitamin: hiszen ettől az "uzsorástól" szed az a kormány évi több milliárd forint adót, ez az "uzsorás" ad vállalkozói hiteleket is a KKV-knak, stb.
Ez jelenleg a lélegeztető gép Magyarországon. (persze nem csak ez)
Vannak hibák, eladósodások stb...de értsük már meg - nem csak hitelkárosultak vannak, hanem győztesei is vannak a hiteleknek.
A lényeg: kell egy nevesíthető bűnbak azoknak, akik képtelenek megoldani a helyzetet.
Kérdés: A többi bankvezérről tudunk valamit? esetleg a nevüket?
A devizahitelek megindítása az 1. Viktor kormány találmánya volt!
Nézz utána!
Új hozzászólás