Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországon ma a legbiztonságosabb helyzetben "az öregségi nyugdíjasok vannak".

"Bárki is fog kormányozni a jövőben, az öregségi nyugdíjakat legalább az infláció mértékével emelni fogja, de tisztességes párt ennél többet nem ígérhet" – mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán Debrecenben, az Aranybika szállóban rendezett fórumon.

Ugyanakkor azt el kell vállalnia egy új kormánynak, hogy mindazoknak, akik úgy érzik – mint például a rokkantnyugdíjasok –, hogy tisztességtelenül csökkentették az ellátásukat, azt felülvizsgálja, mert "nem lehet tönkretenni emberi sorsokat" – fűzte hozzá a volt miniszterelnök mintegy 300 fős, többnyire idős emberekből álló hallgatósága előtt.

A közelgő választásokkal kapcsolatban Gyurcsány Ferenc kijelentette: nem azért kér felhatalmazást a választóktól, mert "szeretne országgyűlési képviselőként könnyű fizetéshez jutni", hanem mert "hiánycikk az őszinte szó, az egyenes beszéd képviselete".

A fórumot megelőzően újságírók előtt a politikus kifejtette: szerinte pártja 7-10 mandátumot szerez majd a jövő évi országgyűlési képviselő-választáson. Gyurcsány Ferenc úgy vélte, Hajdú-Bihar hat egyéni választókerületének a felében nyerhet a baloldal, míg Debrecen három egyéni választókerületében, ha "felkötik a nadrágot", egy mandátumot megszerezhetnek.

A volt kormányfő a nap folyamán sétát tett és vásárolt a debreceni nagypiacon, ellátogatott a 2-es villamospálya, illetve a nagyerdei stadion építkezéséhez. Utóbbival kapcsolatban kifogásolta, hogy a jelenlegi kormányzat az állami beruházási források 40 százalékát költi stadionépítésre, holott "Magyarország nem futballnagyhatalom".

"Ez több, mint túlzás, ebben benne van a miniszterelnök futballőrülete" – jelentette ki Gyurcsány Ferenc Debrecenben.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szaboria1
@furfang: Én is értettem csak egy kicsit csipkelődni akartam.
aborisz
A cigány asszony jósolt a tenyerében!
kata53
Nem is rossz ölet!v Mr.20%-t eltakarítani Debrecen éléről! Sok sikert ! Én szurkolok!
P-Márta
Isten adja, hogy ezt a másik Kósa "kegy-urat" is leváltsák ! Hajrá együtt, többen a győzelmünkért!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.