A jövő évi költségvetés vitája csütörtökön kezdődik a parlamentben - az ellenzéki képviselők már meg is kezdték a mintegy 70 milliárdos stadionfejlesztési program pénzeinek újraosztását. A kormány...
Forrás:
Napi Gazdaság
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Alternatíva: Bontási engedély, bontás és tereprendezés, terület sóval való behintése.
értelmiség” nem iskolai végzettséget jelent, hanem józanul, hazájáról szeretően és hálával gondolkodó elegendő műveltséggel rendelkező, de mindenképpen hazájáért tenni kész embert jelent. Láttam én már olyan segédmunkást, aki tettével kapcsolatosan az asztalnál ülőkről is beszámolt, és olyan egyetemet végzettet is, aki két napi gondolkodás után sem tudta azt, hogy miről beszélek.
Ezért azután közel hatvanévesen, mivel még mindig engem azért nyaggatnak itt helyben, hogy tegyek már valamit, nyugodtan megállapíthatom azt, hogy márpedig vidéken ugyanúgy, mint a legtöbb magyar városban sem középosztály, sem értelmiség márpedig nincs. Kipusztult 1956-hoz képest is.
Nem tehetek róla, de Római Katolikus Templommal szemben kunyeráló görnyedt hátú fejkendős kolduló öregasszonyra emlékeztetnek a magukat értelmiségnek gondolók. Azzal, hogy ők nem a Római Katolikus Templomnál kunyerálnak, és nincs fejkendőjük.
Hanem a parlamentben az adófizetők pénzét nem kunyerálják hanem ellopják.