A közfoglalkoztatás idén 300 ezer álláskereső embernek nyújt munkát – reagált a Fidesz Szél Bernadett csütörtöki sajtótájékoztatójára. Az LMP-s politikus arról beszélt, hogy a közmunkaprogram drága, megalázó, hatástalan, és szegénységben tartja a benne dolgozókat.
A Fidesz nem hisz "a baloldal kudarcos politikájában", amely hagyta, hogy egész térségek segélyen tengődjenek – írja a kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében. A közfoglalkoztatás segély helyett tisztességes, a közösség számára értékteremtő munkalehetőséget nyújt – folytatják.
Hozzáteszik: a programot még a britek is követendő példának tartják. Emellett hangsúlyozzák, hogy a közfoglalkoztatásban részt vevők legtöbbje olyan hátrányos kistelepülésen él, ahol ez az egyetlen esély a munkavállalásra, a megélhetésre.
A közfoglalkoztatásért tisztességes fizetés jár, a garantált bér napi nyolc óra munkaidő esetén 96 800 forint, a szakképzetlen munkavállalóknak 75 500 forint. A közfoglalkoztatás keretében immár százezer ember kap olyan képzést is, amellyel nagyobb eséllyel helyezkedik el a munkaerőpiacon – olvasható a közleményben.
41 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ha ha tisztességes mi? A közmunkán dolgozó fiatal gyakorlatlan festők meg kőművesek segítettek újítani az óvodát és nem segédmunkásként dolgoztak.Havi 47.000 forintot kaptak akkor hol is van az a tisztességes fizetés??Nem értem akinek van 2-3 szakmája és nem tud egyéb okokból máshova elhelyezkedni csak közmunkára az miért nem kaphatja meg a bruttó 98.000 ret?Miért hasonlítják össze egy analfabéta 5 osztályt végzett cigánnyal aki soha az életébe nem dolgozott és még ott is csak a lapátot támasztja???!Aki meg dolgozik ugyan annyit kap akkor hol is van az igazságos fizetés?
300 ezer éhbérért dolgozó közmunkás - ez az egyik fele, -
és a felcsuti roma gázszerelö trafikos polgármester 6,9 milliárdos
3,5 évi 6,9 milliárdos " megtakaritott " vagyona...ez meg a
másik fele...Magyarország jobban teljesít !!!
És hol, ti töketlenek, mikor nincs munkahely? Virágkötőkkel meg szemét,- és vagonőrökkel van tele az ország.
Mi a k@rva any@tok az értékteremtés ebben??
kepfeltoltes.hu/131107/k_zrabszolga1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/131107/k_zrabszolga2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
47 ezer forintos takarítási pénzből nem növekedik a fogyasztás,számlákra elég de másra nem. A fiatalok nem alapíthatnak családot ennyi fizetésből,nincs esélyük a nagybetűs élet megkezdéséhez,maradnak a szülők nyakán a szegénységben.
Orbán sikere !!!
De Magyarország jobban teljesít !!! Föleg évi szabadság terén ...
tisztességes fizetés jár, a garantált bér napi nyolc óra
munkaidő esetén 96 800 forint, a szakképzetlen
munkavállalóknak 75 500 forint."
1. Elég ritka a 8 órás közmunka.
2. Elfelejti hozzátenni, hogy ez a "tisztességes fizetés" bruttóban értendő, tehát nem ennyit kap, hanem harmadával kevesebbet, ami még a minimálbért sem éri el.
Megélhetésre??? Zsiga Marcellon kívül ki hiszi el, hogy ebből meg lehet élni? Jelenleg a napi 8 órás közmunkáért 49 ezer, a 6 órásért pedig havi 36 ezer Ft jár. Éljenek meg ennyiből azok, akik ezt kitalálták, és megszavazták!
Valóban egyedül Bajnainak van konkrét elképzelése arról, hogyan lehetne ezt a 2008 évinél is rosszabb helyzetet kezelni. Csak ő nem szerepel, hanem értelmes megoldásokon töri a fejét. Erre lenne szükség és nem a ripacskodásra.
Új hozzászólás