Aki adót csal, annak börtönben a helye – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a parlamentben Vágó Gábornak válaszul. Az LMP-s képviselő Horváth András volt adóhatósági munkatárs ezermilliárd forintos adócsalásról szóló állításairól kérdezte a kormányfőt az azonnali kérdések órájában.
Vágó Gábor arról érdeklődött a pártelnök-miniszterelnöknél, hogy támogatja-e a Fidesz az LMP által szorgalmazott parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, továbbá van-e terve a kormányoldalnak az adócsalások csökkentésére.
Az adócsalókkal szemben a lehető legkeményebben fel kell lépni, ez alól senki sem bújhat ki, "lehet kicsi vagy nagy, magyar vagy nemzetközi cég", a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak – hangsúlyozta válaszában Orbán Viktor.
Hozzátette, hogy akinek törvénytelenségről van tudomása, jelentse be, és a hatóságok ki fogják vizsgálni, "az erre szóló utasításokat ez esetben is megkapták". Az országgyűlési vizsgálóbizottságról a miniszterelnök azt mondta, hogy a politikai felelősség megállapítása akkor következhet, ha a hatóságok megállapítottak jogi felelősséget, ez a helyes sorrend.
Felhívta egyúttal a figyelmet arra, hogy a számvevőszék vizsgálja ellenőrzései során a jogszabályok betartását, valamint azt, hogy az adóhatóság a büdzsé érdekét szem előtt tartva járt-e el.
A szocialista Gőgös Zoltán arról beszélt, az áfacsalási ügy is rámutat arra, hogy csökkenteni kell a visszaélési lehetőségeket, elsősorban a gyors felhasználású termékeknél. Ezért, mondta, meg kell győzni az Európai Uniót, hogy a cukor és a vas esetében is járuljon hozzá a fordított áfa bevezetéséhez. Ám az MSZP-s politikus szerint az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése is szükséges a visszaélések megszüntetéséhez.
Orbán Viktor válaszul felidézte, hogy a kormány a gabonaszektorban már bevezette a fordított áfát, és a napokban a cukor esetében is jelezték ezt az igényt az Európai Bizottságnak. Januártól pedig az élő és a félsertés forgalmi adója csökken öt százalékra.
A kormányfő ugyanakkor jelezte: további áfacsökkentésre most nincs lehetőség. Amit a gazdaság megtermelt, elköltöttük a kiskeresetűek adókedvezményére, a munkahelyvédelmi akciótervre, a gyed extrára és a húszszázalékos rezsicsökkentésre – mondta, hozzátéve, áfacsökkentésre akkor lesz mód, ha a gazdaság nagyobb ütemben nő, mert hitelből többé nem finanszíroznak szociális kiadásokat. Ezért, javasolta, később térjenek vissza erre.
Egyúttal megemlítette: az élelmiszerek most 27 százalékos áfakulcsát a szocialista kormányok emelték fel 12-ről 25 százalékra.
A Jobbik elnök-frakcióvezetője az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban tett fel kérdést a kormányfőnek. Vona Gábor arról érdeklődött, mikor állhat fel az üggyel foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság.
Orbán Viktor megígérte egy olyan vizsgálóbizottság létrehozását, amely a külföldi befolyásolási kísérletek felderítésével foglalkozik.
Az ugyancsak jobbikos Volner János azt mondta: a Fidesz a vállalkozásoknál ígért egymillió új munkahelyet, nem arról volt szó, hogy Magyarország az egymillió közmunkás országa lesz. Ezzel szemben csökkent a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál dolgozók száma, a kormány pedig a foglalkoztatottsági adatokat kozmetikázza a közmunkaprogramokkal, amelyekben a hat órát dolgozók 37 ezer forintot keresnek.
A miniszterelnök azt mondta: minden adat szerint nőtt a versenyszférában alkalmazottak száma a kormányváltás óta.
Szerinte a jobbikosoknak "a magyar realitásokról nagyon kevés fogalmuk van", ha azt gondolják, hogy a közmunkások nagy részét tudnák alkalmazni a vállalkozások. Úgy fogalmazott: a téli közmunkaprogramban írni, olvasni és alapvető civilizációs normákra tanítják a résztvevőket. Ezek az emberek nem fognak laboratóriumban, fehérköpenyes munkát végezni, de a kormány lehetőséget tud nekik arra, hogy a segély helyett munkabérből éljenek, és ezért megbecsülést érdemelnek – jelentette ki.
Szél Bernadett (LMP) a kormány nukleáris fejlesztési terveiről kérdezett. Firtatta, hogy miért Japánban beszélt minderről a miniszterelnök, technológiai segítséget várva, miközben az ázsiai országban máig nem sikerült elhárítani "az egész bolygót fenyegető nukleáris katasztrófát". Rákérdezett arra is, milyen felhatalmazás alapján jár el ebben az ügyben a kormány.
Orbán Viktor közölte: egy 2009-ben 95 százalékos többséggel elfogadott országgyűlési határozat előzetes elvi felhatalmazást adott arra, hogy megkezdjék a paksi atomerőmű új blokkjainak építéséhez szükséges előkészületeket, így emögött összpárti konszenzus van.
Szél Bernadett azt mondta, a kormányfő "teljes tévedésben van", mert a határozat nem a bővítésre ad lehetőséget, csak a lehetőség felmérésére, a lakosság 62 százaléka (orosz részévétel esetén 70 százaléka) pedig elutasítja a paksi bővítést.
Viszonválaszában a kormányfő az EU energiaügyi biztosát idézte: az atomenergia-mentes áramellátás Európában nem kivitelezhető.
Az MSZP-s Lukács Zoltán arról faggatta a miniszterelnököt, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalt egy olyan cég építette át, amelynek tulajdonosa egy Cipruson bejegyzett offshore társaság.
Válaszában Orbán Viktor elmondta, a kormányzati munkát végző szervek egy épületben történő elhelyezése évi százmillió forint megtakarítást hozhat. Az átépítést végző cég magyar jogi személy, magyar cégnyilvántartásban szerepel, tevékenysége után Magyarországon adózik. A vállalat tulajdonosa valóban egy Cipruson bejegyzett cég, ami a közbeszerzési törvény szerint kizáró oknak minősül. A vizsgálat ugyanakkor megállapította, hogy a kivitelező semmilyen munkára nem szerződött le külföldi céggel, saját anyavállalatával sem – ismertette.
44 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Na biztos ki leszek tiltva :))))
Ha bebizonyosdik akkor a vezér fejöstehene is bemegy a börtönbe ???
Megszünik a párt legnagyobb hazai üzletlánca ???
Erre befizetek, ill. boritékolom a döntést !!!
De miert nem a parlamenti 5 párti vizsgálóbizottság hallgatja ki elsönek
Horváth Urat ??? Tele a gatya esetleg, hogy láncreakció lép életbe a
nagyoknák, a NAV-nál, az ügyészségnél ??? érdekes lesz igy
karácsony elött !!! Télapó helyett NAV - vizsgálat ???
Jó lenne, ha a saját házad táján söprögetnél (remélem mihamarabb fogsz is).
Ilyen rozoga kerítése mint a magyar adó , és igazságszolgáltatás körül van sehol sincs! Ezen nemcsak egy adó csaló , milliomos gyílkos , hanem egy elefánt is átmenne trombitálva!
Ezt a baromságot ! Válogatás nélkül bekényszerítik az iskolába a munkanélkül maradtakat,
mi a jó fenét csinál egymás mellett az iskolapadban az analfabéta és a két szakmával rendelkező ötven körüli aki harminc évet ledolgozott, tud írni és olvasni (müszaki rajzot is !) "civilizációs normákra " pedig már a szülei megtanították még gyermek korában ???
Ez egy átgondolatlan baromság !!! De arra jó hogy a már amúgyis lelkileg összetört embereket porig alázza !
és amint megjelenik zsigo, selmeci, hoppál, de különösképpen kocsismátékölök
egy másodperc alatt átkapcsolom a TV-t egy " normális " csatornára ???
Szinte fáj a gyomrom a hányingertöl, ha valamelyiket meglátom,
ha csak egy hangot is hallok ezektöl, már hányok is ...???
Szerencsétlen nagyon keserűen panaszkodott,de mit tehet ? Holnaptól beül az "iskolapadba". Nem értem kinek jó ez ? ! De nagyon megalázó,lelkileg megterhelő lehet egy olyan embernek ki tisztességgel tanult és több mint harminc évet dolgozott.
Arról meg nem tehet hogy az "ügyes" politikusaink elprivatizáltak mindent.
Mikor csinált valamit józan paraszt ésszel a Balog erőforrás miniszter, vagy a Rózsika néni?
Amihez hozzányulnak az szarrá válik.
Miért kell egyszintre hozni egy kétszakmás ( volt) dolgozó embert egy 20 éves kancigánnyal, aki még életében nem látott munkafolyamatot?
Kiröhögtetik magukat.
Így fordulhat elő hogy az életét végig dolgozót ilyen szemét, kiszolgáltatott helyzetbe hozzák.
"Az MSZP-s Lukács Zoltán arról faggatta a miniszterelnököt, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalt egy olyan cég építette át, amelynek tulajdonosa egy Cipruson bejegyzett offshore társaság.
Válaszában Orbán Viktor elmondta, a kormányzati munkát végző szervek egy épületben történő elhelyezése évi százmillió forint megtakarítást hozhat. Az átépítést végző cég magyar jogi személy, magyar cégnyilvántartásban szerepel, tevékenysége után Magyarországon adózik. A vállalat tulajdonosa valóban egy Cipruson bejegyzett cég, ami a közbeszerzési törvény szerint kizáró oknak minősül." stb. stb.
Miért van az, hogy itt Magyarországon minden a baloldal fele lejt? Ha az egyik elkövet valami stiklit, akkor vezér intésére a nép azt ordítja, hogy hazaáruló aljas bűnözők, de amikor a másik pofátlanul, nyíltan kilopja még a szemünket is, az maga a dicsőség? Reménytelen ez az ország. :(
kifejtették,
hogy már a 3.-ik hete huzódik ez az ügy, és mindezt
csak azért huzzák-halasszák, hogy aki érintett a dologban -
miért ne tudná, aki adót csalt - legyen idejük mindent
tisztára mosni, és még Ök lesznek az áldozatok,
csak nehogy rágalmazás legyen belöle, bár sztem Horváth
Úrnak a zöld dossziéjában minden bizonyiték a kezében van...
Szar ügy a bukás !!!
Ugyan sok hülyeséget ki lehet nézni a Fideszből és elnökéből, de nem fogják levágni az aranytojást tojó tyúkot. Az elcsalt Áfa egy része, vélhetően náluk landolt. Túl nagy a tét számukra, minthogy ebbe az ügybe tisztességesen belemenjenek. Helyette majd a H. A-t hurcolják meg.
"Azt a romantikus, teli szájba vert, 6 arab lóval húzatott, szovjet vendégmunkás, törpe makkos, köcsög kurva eget! Adjatok egy ásót, hadd ássam el magam, majd egy IFA földdel takarjatok be, nehogy felsziszegjek! Ilyen a mesékbe sincs! Miért ver így engem a sors? Jól beégettem magam, hogy nagypofát nyitok, aztán egy középiskolás ment meg, és még a saját véremtől is elájulok. Ezt de benéztem!!!"
Hát valahogy így érzem magam, mikor hallgatom a hazugságait!
Mert hogyan is lett Orbán aki életében effektíve sehol érdemben nem dolgozott egy lyukas gatyás fiúból milliárdos?
Ezt nyugaton bennfentességgel elkövetett adócsalásnak, sikkasztásnak meg sok egyébnek hívják és dutyival jutalmazzák.
Az hogy adó,vagy más csalás egyre megy-A SZELLEMI KATASZTRÓFAVÉDELEM IS RAGYOGÓAN MŰKÖDIK-EZ A LÉNYEG-FIDESZÉKNÉL.
A nemjóját Viktor! Mikor szabadulsz?!
mégegyszer mondom:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Van egy dakota mondás, miszerint:
Onnan ismered meg Lagzi Lajcsi lovát a Nemzeti Vágta után, hogy kozmodiszk van a hátán!
Tehát: Az eredményen látszik az, hogy mi volt a kiinduló érdek:
Ha a CBA üzletláncot tolom, akkor hagyom adót csalni. Akkor megszüntetem a dohány árúsítást a 2500 nm-nél nagyobb területű (multiknál) - és így újra a CBA rúghat labdába.
Világos...
Új hozzászólás