110 millió forintjába került az adófizetőknek a TEK részvétele a nyári árvízi védekezésben. A szervezet azt állítja, munkatársai rendes napi munkaidejükön felül több mint 20 000 órát töltöttek a gátakon. Ennek a százmilliónyi tevékenykedésének azonban alig van nyoma – írja az Átlátszó.

Október 9-én tette közzé a BM a 2013 július-augusztusi  támogatási listáját. A listán a legjelentősebb összegekkel a nyári dunai árvízi védekezés költségei szerepelnek: közel 3 milliárdot kapott az Országos Vízügyi Főigazgatóság, 2,2 milliárdot a katasztrófavédelem. A nagy összegek árnyékéban szinte észrevehetetlen a Terrorelhárítási Központ (TEK) árvízi védekezésben való részvételére kifizetett 122 millió – írja az Átlátszó.

A számok alapján nagyjából minden hetedik védekezéssel eltöltött rendőr-munkaórára jutott egy TEK-munkaóra, és minden tizenkettedik homokzsákoló katonára jutott egy terrorelhárító. Katonákat, rendőröket, tűzoltókat és vízügyi dolgozókat tömegesen lehetett látni a híradásokban az árvíz legkritikusabb egy hete alatt – a TEK munkatársait viszont alig. Egész pontosan három alkalommal – olvasható a lap cikkében.

A hivatalvezető szerint a TEK munkatársai 20 000 munkaórát töltöttek el a gátakon a „napi szolgálatteljesítésen felül" – de ez a szám az Átlátszó szerint sehogy sem stimmel. "Ha – tegyük fel – 250 TEK-munkatárs egy héten keresztül a napi nyolc óráján felül teljesített még annyit, hogy a plusz munka összességében 20 ezer órát ad ki, akkor mindannyian napi 19,5 órát kellett, hogy dolgozzanak. De a létszám, és a gátakon töltött idő is kevesebbnek tűnik a példában szereplőnél" – teszik hozzá.

A TEK cáfol

A TEK "szemenszedett hazugságnak" nevezte és visszautasította az atlatszo.hu állításait – közölte a TEK társadalmi kapcsolatok osztálya. A szervezet szerint a cikkben felvázolt következtetések és állítások minden ésszerűséget nélkülöznek, a szerző által bemutatott számok köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.

Egy jogállamban az ilyen állításokért és következtetésekért bíróságon kell jótállni. Ezt a TEK elősegíti azzal, hogy megteszi a szükséges jogi lépéseket: polgári pert indít és büntetőfeljelentést is tesz az ügyben – olvasható közleményükben.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szablyafűrész
Maradjanak csak a zsákpakolásnál ! A zsákokat még nem lőtték hasba...egyébként állami cégen keresztül lehet a legbiztonságosabban elsunnyantani a közpénzt !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Vizual
Még jó, hogy nem adott az Eu. kártérítést. Nem kell hülyének nézni Europát ! De mintha máshol a kormány nem akarná a túlórákat kifizetni, megadni. Pld. a tanároknál.
Kala Majka
A hazafiak (pol'korrekt nyelven:NÁCIK!) pedig ingyen, vagy saját költségükre.
coyote3
Vajon ilyenkor miért nem látom az elborult agyú fanok komcsizását???
human
Azt hiszem inkább lőgyakorlatra kellett volna menniük. Hasznosabb és olcsóbb is lett volna.
szablyafűrész
Maradjanak csak a zsákpakolásnál ! A zsákokat még nem lőtték hasba...egyébként állami cégen keresztül lehet a legbiztonságosabban elsunnyantani a közpénzt !
human
@szablyafűrész: Szerintem is ez inkább a TEK feltőkésítésére ment.
kukac50
A Közmunkások meg 47 ezerért, vagy ingyen.
Miért nem fizetnek minden embernek egyformán aki zsákokat pakol?
deviance
@kukac50: mert van aki egyenlőbb, mint mi
hetöndöe
@szablyafűrész: "egyébként állami cégen keresztül lehet a legbiztonságosabban elsunnyantani a közpénzt !"
Ezért szeret a Vezír államosítgatni,így több jut a haveroknak.
szablyafűrész
@hetöndöe: Így van ! Állami cég - állami felügyelet ! A felügyelet pedig fajtiszta csókosokból áll !
űrbán
@Kala Majka: Arra gondolsz hogy a "hazafiak" pakolták a zsákot amíg ott volt a kamera, majd visszamentek sörözni?
hallgatag
... " A szervezet azt állítja, munkatársai rendes napi munkaidejükön felül több mint 20 000 órát töltöttek a gátakon."...
Akkor mikor dolgoztak, ha 20000 órát a gáton voltak...Kb hány TEK-es van ??
Nehéz kiszámolni...vagy szolgálat, vagy a gáton... Esetleg munkaidöben ???
És azok az emberek, akik vittek meleg kaját éjjel nappal a gátra, SAJÀT PÈNZBÖL !!!
Azokkal mi van ???
nehogymá
szerintem a vizügyi zsenit kisérgették,óvták iljen hosszadalmas ideig.
keresztapa
Talán maguk az elhárítók váltak terroristává, a pénz elsíbolásakor.
nusika
Az egészségügyben sem fizetik a túlórákat! Pedig nagyon jó lenne egy kis plusz, mert amúgy is alacsony a fizetés.Pedig Orbán Viktor másfélszeres fizetésemelést igért a 2010-es választások elött!!
lópicigáspár
@human: És kis szerencsével a lőgyakorlaton még a párjukat is ritkították volna! :-)
kkalman
Valamiből kell finanszírozni azt a tudást, technikát, amivel a 70+ éves nagypapát, mint veszélyes terroristát, a földre vitték, mert egy kispuskát tartott otthon, hogy megvédje magát.
hajhagyma
@Vizual: azért nem akarják megadni a tulórát hogy az ilyen ingyen élő szarházi hajdujánosok kapják a pénzt meg ,,,én minden tekesnek kitekerném a nyakát ...sok ingyen élő barom állat...
egyember
@kedwes: Én inkább kényszernek nevezném ...
Hírolvasó
100 000 000 / 20 000= 5000/óra 40 000/8 óra + a rendes fizetésük sem 2 forint közmunkás 47000/ hónap
Vizual
@hajhagyma: Igazad van. Mindent csinálnak, csak azt a szintet nem ütik meg amit Orbán vizionált. Mert ugye a gáton megkeresett pénzre nem volt szükségük, hiszen nagyon sok milliárdot kaptak. Gondolom jó szokás szerint lenyúlták ezt a pénzt. Milliókat oszthattak ki jutalomként a hősiességükért. Ott legalább nem veszélyeztették mások életét.
De ne feledjük, Korlátlan hozzáférésük van mindenhez, és talán még birói határozat sem kell, vagy engedély. Csak emlékeztetlek. Személyes adataid, életedre, vagyoni helyzetedre, kapcsolataidra, betegségeidre, és gyanítom párthovatartozásodra és hasonló adatokat se perc alatt hívnak le.. Igy csak a volt III/III dolgozott, ahogy azt tudjuk, de még azok sem kaptak meg minden adatot. lehallgathatnak, követhetnek, megnézhetik és felhasználhatják nemi identitásod. Mire fel ? Mert szakmailag elfogásokban és keleti kirándulásokban vesznek részt. Munkájuk a testedzés, amit ugye Hajdú is örömmel ecsetel.
Mert ugye Hajdú is össze vissza beszél ha kérdezik az ATV.-n Más TV.-n csodálattal hallgatják azt amit mond. Nekem mindig a szakszerűtlenség jut eszembe. Mert nem elég annak látszani, de tudni is kell a gyakorlatban. A legtöbb nyilvános megjelenésük általában fiaskó. "hasba" akasztanak bennünket.
kedwes
@egyember: AZ!!!
De a vezír megmondta, hogy:
Önkéntesek segítetek a munkákban!
Igaz, hogy be kellett regisztrálni, igaz, hogy csoportosan lettek vezényelve, igaz, hogy ők semmit sem kaptak, még elismerést sem!
Levendula
Már megint felbosszantottam magam. Egyiknek 6 ezer forintos órabér, másiknak 47 ezer forintos havibér.
Brother Louie
@Levendula: jó, de ők bármikor hasbalőhetik egymást! Minden átmenet nélkül.
hajhagyma
@Vizual: nekem mindenegy hogy Hajdú vagy más de miért csinálnak kőzmunkát pénzért amikor a tőbbiek ingyen csinálnak mindent ...egyébként én is Hajdú vagyok
hallgatag
Én eddig azt hittem, hogy a TEK azért lett létrehozva,
ha - esetleg - terrorfenyegetettség van M.o.-on, akkor
megvédjék az országot, és az embereket... Tévedtem !!!
Szines elitgroup, semmi más, eddig csak a pizsamás
nyugdijast teritették le a földre...büszkén,öntudatosan
Tul drága magánhadsereg !!!
szablyafűrész
Valahol olvastam, hogy a Hajdú féle operett-társulat beperli az Átlátszót !

A TEK régen cumizott már egy jót...és ismét röhögnék Hajdún én is...
kiskutyauto
A rablópandúrok, akik egy hazaáruló gengszter-diktátor magánhadserege, nagyon jól tudják, mi a tökéletes bűntény. Így a legjobb lopni, fosztogatni... hajrá abszurdisztán hajrá orbanisztán
Tootsy
Valakire el kellett konyvelniuk azokat a beerkezo magansegelyeket, amit az emberek a kis penzecskejukbol felajanlottak, mert valahogy ki kell magyarazni, mire ment el a love, nem?
Desischado
De jó nekik! ott sem voltak, de ilyen órabérért, nem mondom, tényleg azbeszt vastagságú képük van! A közmunkások meg havonta kapnak 8 órában 47 000, 6 órában meg 37 000 ft-ot! Ez aztán a király, igaz Viktor! Hajrá, Abszurdisztán!
nezelodo
Miért, ha 2015-től a kéményseprők is mérnöki, rezsicsökkentett órabérben néznek a fekete lukba, nekik is megjár az "alamizsna"!
keresztapa
A terrorelhárítás azért jött létre, hogy a terroristák keressék, kutassák saját maguk, hogy hol lehet lenyúlni azt a pénzt amit, csak ők képesek megtenni, terror elhárítás céljából. Terroristát még igaz nem is láttak, de keresni lehet ,csak nem találják saját magukat. Szégyenérzetüket a pénz mentesíti.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.