A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalatai 2014. január 1-jétől nem tudják töltőállomásaik működését jogszerűen biztosítani, ami azzal a következménnyel járhat, hogy a jogkövető töltőállomások nem nyitnak ki, amelyeket pedig tulajdonosaik mégis üzemeltetni próbálnak, az ellenőrzést végző hatóság bezáratja, ami veszélyeztetheti az ország üzemanyagellátásának folyamatosságát – közölte a MÁSZ az MTI-vel.

A szövetség keddi közleményében ismerteti: a 2013. február 15-én megjelent NGM rendelet értelmében a számítógép alapú pénztárgépek átállási ideje 2013. június 30., de december 31-ig használhatóak a régiek is. A rendeletet (ideértve az informatikai követelményrendszert) májusban módosították, amivel a gyártók által az Adóügyi Ellenőrző Egységeken (AEE) addig végzett fejlesztőmunka hiábavalóvá vált. Szeptemberben újra módosították a rendeletet, ami akkora csúszást okozott, hogy nincs elegendő AEE a piacon – írja a MÁSZ.

A szövetség közleménye szerint többször is tárgyalt a nemzetgazdasági tárcával erről, de a november 15-én megjelent rendelet nem hozott érdemi változást: 2014. január 1-jétől csak olyan pénztárgépek működhetnének, amelyek minden szempontból megfelelnek az előírásoknak.

A MÁSZ november 20-án levélben jelezte a nemzetgazdasági miniszternek, hogy ez objektív akadályokba ütközik. Ezt azzal indokolták, hogy tagvállalataik egy- és kétvállalkozós üzemanyagkút-kezelő pénztárgépeket üzemeltetnek, amelynek specifikációját az említett rendeletben sem szabályozták; a kétvállalkozós kasszarendszerekhez szükséges AEE még nem elérhető a piacon, és a várható időpontot még az egységet gyártók sem tudják; a rendeletnek megfelelő pénztárgéprendszerek kifejlesztése csak az AEE megjelenése után indulhat, a fejlesztés, a hatósági engedélyeztetés, valamint az üzembe helyezés pedig még hónapokat vesz igénybe.

A MÁSZ tagvállalatai – a jelenleg érvényes rendelkezéseknek megfelelően – havonta teljes körű analitikus adatszolgáltatást nyújtanak értékesítésükről a NAV részére. Az új kasszarendszerek bevezetése csak az adatszolgáltatás gyakorisága szempontjából jelent változást (havi beküldés helyett azonnali lesz), költségvetési, illetve adózási szempontból nem.

A benzinkutak kasszái abból a szempontból teljesen egyediek, hogy csak a kútoszlopokkal összekötve működhetnek, azaz semmilyen más helyen alkalmazott PC alapú kasszarendszerrel sem helyettesíthetők. Így hiába van bármilyen PC alapú kasszára engedély, ha az nem köthető össze a kútoszlopokkal, akkor azokat nem lehet használni a benzinkutakon – írja közleményében a szövetség.

Az üzemanyagkutak által felvetett problémáról korábban már írt a sajtó. A nemzetgazdasági tárca hétfőn, az MTI megkeresésére azt közölte, hogy nem szükséges az üzemanyagkutak – vagy bármely más kereskedelmi egység – esetében az online pénztárgépek bevezetési határidejének kitolása, mert a jogkövető pénztárgép-üzemeltetőket nem érheti hátrány. Az NGM egyértelművé tette, hogy nem lesz határidő-módosítás.

A szaktárca szerint minden érintettnek meg kell tennie minden tőle elvárhatót a jogszabályoknak való megfelelés érdekében, ami az üzemanyagtöltő állomásoknál minimálisan az üzembe helyezési kód megkérését, a megfelelő rendszer kiválasztását és megrendelését jelenti.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) eddig hat számítógép alapú pénztárgép típusra vonatkozó forgalmazási engedélyt adott ki, ezek között az NGM szerint van üzemanyagkút-kezelő pénztárgép is. "Az átállás tehát megoldható. Amennyiben a NAV hiányosságot állapít meg, szankcionálni fog" – közölte az NGM.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Tekla
Örülnék annak a káosznak amit az üzemanyaghiánya okozna ebben az országban !
A munkába gyalog menetelők eltudnának gondolkodni idő bőségükben ,azon ,milyen rosszul döntöttek.
Az élelmiszer előállítok a kiszállítás meghiúsulása miatt kedvezmény dömpingben részesítenék a túrázókat.
Egészségügyünk végre kapna egy kis levegőt ,hiszen ennyi mozgástól a fél ország meggyógyulna.
Teljesülne az ország vezetés célja ,mert a nyomorékok és a nyugdíjasok közül sokan nem lennének képesek az életben maradáshoz szükséges távolság megtételéhez , esetüket súlyosbítaná a hatóságokhoz történő állandó és kötelező séta ( ez nálunk 52km).
Jót tenne az állást keresőkkel ,mert nem tudnák a dolgozókat 16-18 órát dolgoztatni a be gyaloglások miatt ,így szinte varázsütésre megszűnne a munkanélküliség. Ami ugye abból van ,hogy egy embert dolgoztatnak kettő helyet . Indoka egyszerű ,átgondolatlan a bérek adója. Na ezt a csorbát is kiköszörülné az üzemanyag hiány.
Rengeteg új munkahely születne, mert szántani ,vetni , aratni, betakarítani ,mind mind embert igényelne . Innen már egy ugrás ,hogy ha termeltünk kézzel egészséges terményt ,akkor nem a nagyáruházi vegyszereseket ennénk ,tovább mehetnének ki az orvosaink ,mert nem volna szükség rájuk.
A nagyáruházak tönkre mennének ,mert az ízfokozóikat nem enné meg senki , kivonulnának az országból és nem lapátolnák ki a pénzünket.
A jövedelmek miatt megnőne a hazai fogyasztás ,ami új munkahelyeket teremtene.
A korlátlan munka lehetőségek, miatt nőnének a bérek , meg szűnne a megélhetési bűnözés.
És Újra lennének lovak és verebek is!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Érdekes lenne, ha bejönne, amiről Tekla beszélt. Én megelégszem annyival is, ha egyre többen kezdenek azon gondolkodni, hogy nem kérnek ebből, és elmennek szavazni!
Komolyan, egyre több hülyeséget csinálnak, és remélem, egyre több ember esik gondolkodóba! Ebben bízom!
pesti
@tivoli: AZ EU-s köldökzsinór nem jó?!Mennyi Euuró folyik be Magyarországba?!
tivoli
@pesti: Nagyon nem. Akkor állnánk jól, ha maradtunk volna önellátók.
pesti
@tivoli: Hol_ Közép európában a mi kis piacunkal?!
tivoli
@pesti: Kis nép, kis piac, de a rendszerváltozás előtt még bőven termelt exportra is kicsiny országunk. Sokféle mindent. Amíg be nem zárták a termelőegységeket, volt munka, volt kereslet, volt kínálat. Most mindez sokkal szűkösebben van.
kukac50
Ilyen az amikor meggondolatlanul változtatják a törvényeket,hatástanulmány nincs,mert nem tudják mi fán terem.
Fizessék a benzinkutak, és a boltok helyett azok a büntetést akik menet közben vissza vontak pénztárgépek gyártásáról engedélyeket,nincs elég megfelelő pénztárgép és van ahol pénz sincs rá.
Meggondolatlanságuk árát fizessék Ők.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.