Rendszerszintű, az adóhivatal filozófiájába beépült hibás eljárási rend és konkrét korrupció is az oka annak, hogy a legnagyobb cégek esetében sokszor nem nyomozzák ki az adócsalásokat – mondta Horváth András a Népszavának adott interjúban.

A lapnak Horváth elmondta, hogy szinte az összes ellenzéki párt képviselőjével beszélt az elmúlt időben, de szerinte csak arról volt szó, hogyan tudnának neki segíteni az ügy továbbvitelében és nem arról, hogy politikai pályára készülne. 

Horváth az interjúban megemlítette, hogy a házkutatásnak a megfélemlítés lehetett a célja, talán elsősorban nem is engem akarnak eltántorítani, engem nem is tudnak, hanem azokat a NAV-osokat, akik egyetértenek velem, akik meg tudják erősíteni, amit mondtam, de eddig még nem jelentek meg a nyilvánosság előtt.

"Tudok olyan esetekről, amikor a nem vizsgálatot, a vizsgálat leállítását már nem lehet azzal a hibás adóhatósági filozófiával magyarázni, amiről eddig beszéltünk. Biztos, hogy van személyes korrupció is, a feljelentésemben is szerepel ilyen eset. Amikor eljutottak egy multi beszállítójához, egy számlagyárhoz. Ha a vezetők nem állítják le a vizsgálatot, a multinak is meg kellett volna buknia" – tette hozzá Horváth.

74 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dömdödöm
De az meg hogyvan akkor hogy velünk meg befizettetik az utolsó fillérig ?
Nincs itt valami k,,, va nagy probléma az agyakban ? :-((((((((((
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Meine Ehre heisst Treue
Ha a politika is benne van vastagon, akkor nem csoda, ha nem vizsgálják. A fidesznek innen lehet a pénze támogatni a hozzá hű gazdasági háttérszereplőket. Jól ki van ez találva...
qxy
Mocskos egy rendszer van sajnos. mind le kellene csukatni.
indok.- ha kérdezné, .- mert.! nincs rajta sapka vagy azért mert van .
dömdödöm
De az meg hogyvan akkor hogy velünk meg befizettetik az utolsó fillérig ?
Nincs itt valami k,,, va nagy probléma az agyakban ? :-((((((((((
Meine Ehre heisst Treue
@dömdödöm: Azért egyeseknek fizetni is kell. A kicsik nem számítanak, hiszen azokból veszett sok van.
Ezért érdemes nagyban csinálni, minél nagyobb mértékben lop, csal valaki, annál nagyobb esélye van a sikerre, még akkor is, ha lebukik.
lenhardtibolya
Elképesztő, hogy a "nagy halak" megússzák, a kis adózókat pedig az utolsó fillérig kicsavarják, nincs apelláta!
qxy
Mondom én! csak annak van becsülete aki nem becsületes.
Meg fordult a világ kis hazánkban.
Ami furcsa, úgy beszélnek a csalók erről mintha valami nagy szent életű akár kik lennének. Ők nem tudják hogy a szentek nem ilyenek? ? vagy ki súg nekik?vagy hány testvérük van? mert egyedül nem lehetnek ilyen hülyék.? ?
dömdödöm
@Meine Ehre heisst Treue: Miközben a minielnök azt hangoztatja a parlamentben hogy a teljesítmény számít és nem a fekvés . Milyen teljesítmény ? minél több adót elcsal valaki mert engedik annál jobban boldogul aki meg becsületesen viselkedik az meg hamarosan éhenhal ?
Milyen világot képzeltek ezek el könyörgöm ? :-(((((
Meine Ehre heisst Treue
@lenhardtibolya: Pontosan erről van szó. A kisadózókból minél több van, annál értéktelenebbek a hatalom szemében.

@dömdödöm: Igen és azt is mondta, hogy miféle teljesítmény? Erre gondolt?
ila51
kéz kezet mos , és mind mocskos , fel sem tűnik :(
nanena
A jelenlegi és a közelmúlt magyar politikai vezetésének célja az ország, s annak lakóinak lerablása. Ezt legkönnyebben úgy tehetik meg, ha a produktív, dolgozó emberekkel egyre több adót fizettetnek, a nemzetközi pénzpiacon hiteleket vesznek fel, az európai uniótól felveszik a támogatásokat, s ezeket a bevételeket maffiamódszerekkel lenyúlják. Ennek egyik eszköze az áfacsalás. Ha valaki erre felhívja a figyelmet, változtatást sürget, azt maffiamódszerekkel elhallgattatják.
QQríkú
@nanena: Ez Kádárra és rendszerére nem volt igaz!
Én még éltem amikor ő volt hatalmon (59 vagyok) tehát állítom, hogy akkor rend és fegyelem volt, nem úgy mint ma :(
De ugye az sem tetszett a balga népnek.
ila51
@QQríkú: :( közel jársz az igazsághoz , akkor kevesebb tudott lopni
Apámnak a traktor rázta szét a gyomrát munkaegységért , mégis volt kedvük 5 gyereket felnevelni...
kedwes
Azért még mindig nem egyértelmű, ha az adózó állampolgár 1000.- Ft. tartozást halmozna fel, azonnal felszólítások tömege, és az adórendőrség megjelenése várható.
Érdekes módon „egyesek” több milliós, több százmilliós adótartozásokat is képesek felhalmozni, minden atrocitás nélkül!
Valaki nem jól – vagy éppen túl jól – dolgozik!
Vajon hogyan???
qxy
Nyugi a Kádár rendszerbe is loptak csaltak csak az tényleg nem volt publikus.
akkor csak azért volt fegyelem , mert
aki nem hiszi, járjon utána és aki ezek után sem hiszi annak utána jártak. és ment a süllyesztőbe.Nem is nagyon engedték hogy valami kiderüljön, mert azt gyorsan baleset érte aki akart köpni. De majd erről a rendszerről is ki fog derülni hogy nem egy olyan ember dolgozott a kormánynak akinek a " rend volt a dolga " Aki a Kádár rendszerbe söpörte el az ilyen gondokat ,ma tiszteletben álló akárki. és nem egy van . ( az egyiket ismerem is )
Meine Ehre heisst Treue
@qxy: 2014 tavaszán újra lehetőség lesz választani, lehetőség lesz elzavarni a narancsos, nemzeti rablóhordát. Akkor ki fog derülni, hogy a magyar választópolgárok tanultak-e korábbi tévedésükből.
qxy
@Meine Ehre heisst Treue: Választás? Igen.erről egy eset jutott az eszemben. Egy autó szalon nyitás elött sok szelvényt adott ki és aki kitölti nyerhet egy " Kliót" Nagyon sokan kitöltötték. A nyitás előtt én vittem vissza a " Kliót amit meg lehetett nyerni mert a ribi már egy hónapja azzal járt. és hivatalos sorsolás, közjegyző meg minden. Szabályos sorsolás volt. egy kis községbe aki több pénzt le tett az asztalra az a polgár mester. és ott is mindenki szavazott és közjegyző is volt. Szavazás? ? Kire? ha tehetném Stadlerre aki sitten van. Ő olyat tud amit az eddigiek soha nem fognak meg tanúlni .A szarból is pénzt Mert akik eddig voltak azok csak fordítva tudják.
Meine Ehre heisst Treue
@qxy: Értelek és megértelek. Számomra sincs választási lehetőség (ezért nem is megyek), de sokan gondolják másképp.
qxy
Nem egy rendezvényre főztem nekik és ha már ott vagyok, hallom is meg látom is amit csinálnak. én mind kizavarnám kapálni még a nőket is de nem adnák nekik kapát. ütném ha nem dolgoznak.
tűzróka0919
@Pálinkafőző Rézüst: Számolják a kenőpénzt :)
dömdödöm
@qxy: jó ez a kliós story ,hihetetlen hogy itt mindent megbundáznak ,a pénz és a pin@ hasít rendesen :-(((((
dömdödöm
@qxy: a gengszterváltást követő ikszedik évben egy távközlési cég vezérigazgatója felkereste egy kisváros polgármesterét hogy távközlési átjátszó antennát akar oda telepíteni . Asszonta neki a tanácselnök 3 misi zsebbe és tárgyalhatunk , végül ezért nem lett antenna , vezérigazgató panaszkodott hogy sok országban dolgozott már de ilyen korrupt helyet még életében soha nem látott :-((((((((((((( ne kérdezze senki , nem tudom melyik város és melyik tanácselnök volt
outsider
@Meine Ehre heisst Treue: "2014 tavaszán újra lehetőség lesz választani, lehetőség lesz elzavarni a narancsos, nemzeti rablóhordát. Akkor ki fog derülni, hogy a magyar választópolgárok tanultak-e korábbi tévedésükből."

"Számomra sincs választási lehetőség (ezért nem is megyek), de sokan gondolják másképp."

?
dömdödöm
@outsider: ha van választó jogod és nem mész el szavazni azzal behúztál egy igent a zorbánékra :-( ezt ugye tudod ?
outsider
@dömdödöm: Téves. (Mármint a címzett:)
Meine Ehre heisst Treue
@dömdödöm: Ezt az inget inkább én veszem magamra: igen tudom, hogy orbáncosék malmára hajtom a vizet, ha nem megyek szavazni.
dömdödöm
@Meine Ehre heisst Treue:
ha van választó jogod és nem mész el szavazni azzal behúztál egy igent a zorbánékra :-( ezt ugye tudod ?
dömdödöm
@Meine Ehre heisst Treue: Van még pár hónap addig azt ajánlom időnként ülj be a retyibe és gondolkodj mi volt és mi lesz ,mikor mi várható azután vonszold el magad és húzz be egy x -et ahová jónak látod ,jobb ha egy jó alapos gondolkodás után résztveszel , több haszna van mint ha tartózkodsz . A részvétel és a szavazatok alapján tisztán láthatunk majd , mert most elég ködös . Ennyit megér . Egyébként lelked rajta .
Meine Ehre heisst Treue
@dömdödöm: Addig még néhányszor beülök, de változás már nem lesz nálam e téren.
outsider
@Meine Ehre heisst Treue: "2014 tavaszán újra lehetőség lesz választani, lehetőség lesz elzavarni a narancsos, nemzeti rablóhordát. Akkor ki fog derülni, hogy a magyar választópolgárok tanultak-e korábbi tévedésükből."

"Számomra sincs választási lehetőség (ezért nem is megyek), de sokan gondolják másképp."

"igen tudom, hogy orbáncosék malmára hajtom a vizet, ha nem megyek szavazni"

? ...még fokozod?:)
Meine Ehre heisst Treue
@outsider: Ismét kérdezem, hogy mi nem világos? Néma gyereknek, anyja sem érti a szavát...
dömdödöm
Ha nem is győzünk de a 2/3-ot mindenképpen meg kell törni mert ez így tovább nem mehet hogy minden leosztásnál ők keverik a paklit és ráadásul olyan cinkelt lapokkal játszanak amit mindenki lát hogy a hátulján meg van jelölve
Meine Ehre heisst Treue
@dömdödöm: Egyezik véleményünk: de ki lesz orbán helyett? Ez a lényeg!
outsider
@Meine Ehre heisst Treue: Az én olvasatom:

2014-ben nagy lehetőség előtt áll a magyarság, elzavarhatja a "narancsos, nemzeti rablóhordát", de én nem élek a lehetőséggel és tudom hogy ezzel a "a narancsos, nemzeti rablóhordát" segítem.

Logika?
Meine Ehre heisst Treue
@outsider: Igen, úgy gondolom, hogy tavasszal el lehet zavarni ezt a bandát.
Ami engem illet: én alkalmi szavazó vagyok, ami annyit jelent, hogy kizárólag akkor megyek szavazni, amikor értelmét látom. Hiába mennék el, nincs értelme, mert nincs reális alternatíva, ergó azért nem megyek, hogy a kisebbik rosszra szavazzak. Az én lelkiismeretem úgy lesz nyugodt, hogy tudom, egyik nemzetellenes nagy párt tagjának az érdemtelen jólétéhez sem járulok hozzá. Őket nem érdeklik a választók, akkor én miért segítsem őket???
A kis pártokra pedig azért felesleges szavaznom, mert esélyük sincs a kormányalakításra, max. bejutnak a Parlamentbe. Ebből nem kérek.
Kivételesen 2010-ben elmentem, mert esélyét láttam annak, hogy a Jobbik tud tenni az országért, de hatalmasat csalódtam benne.
dömdödöm
@Meine Ehre heisst Treue: szerintem nem az a lényeg ki lesz orbán helyett hanem az hogy bárki csak orbánék ne . Ha leváltják őket megnyílnak a lehetőségek ,megkezdődhetnek a tárgyalások ,vissza lehet hozni a befektetőket ,lesznek munkahelyek . Az orbánékkal már senki
sem tárgyal mert valami olyat csinálnak ami nem normális , valami olyat találtak ki ami sehol máshol nem illik bele a képbe .
Meine Ehre heisst Treue
@dömdödöm: "szerintem nem az a lényeg ki lesz orbán helyett hanem az hogy bárki csak orbánék ne."

Ez nekem nagyon nem tetszik, mert ebben benne van a vörös horda újbóli eljövetele, márpedig az számomra szintén nem elfogadható.
Mint fent jeleztem, a kis pártok pedig nem rúgnak labdába.
nanena
Ha szavazol, akkor arra szavazol, hogy ugyanez a rezsim marad fenn. Bárhogy is hívják. Édes mindegy, hogy mi a színe. Szavazzak a piros színre, amikor az is ugyanígy lop? Még ha egy kicsit nagyobb szabadságot enged is? A népnek pedig mindig be tudják adni a baromságaikat. Menthetetlen ez az egész. Talán, ha tömegesen nem szavaznánk. Ezzel kihúznánk a legitimációt alóluk. De ezt szinte lehetetlen megszervezni, s a kommunikációs úthenger ezt is szétnyomná. Egyetlen lehetőség, hogy totális csőd és anarchia legyen, ami széttöri a jelenlegi politikai struktúrát. Persze, ekkor ébredne fel igazán a szélső-(jobb, bal). S elsőként bennünket lövetne a Dunába. Nagyon el lett ez szúrva.
outsider
@Meine Ehre heisst Treue: Magyarként 3 lehetőség áll előtted:

1. Elmégy szavazni birka módjára, kb hasraütés szerűen ikszelsz, a végeredmény szempontjából is teljesen mindegy:)
2. Elmégy szavazni, és mind kihúzod a listáról, akit nem szeretnél hatalmon látni. Ezzel aktívan részt veszel a demokratikus választáson, élsz a jogoddal és tudatod a véleményed.
3. Nem mégy el szavazni, mert egy barom vagy, a mindenkori hatalom szemében is, aki akként is fog kezelni, egy néma baromként, akit csak fejni kell:)

A 4. lehetőség a párttagoknak van fenntartva, ők is elmennek szavazni, kutya módjára, és arra ikszelnek akitől a jutalomfalatot megkapják érte. De őket nem sorolhatjuk a magyarok csoportjába, mert nekik a pártjuk a legfontosabb és csak aztán a magyarságuk (ezt mondjuk jól leplezik, mármint hogy számít nekik az ország sorsa:).

Szigorúan magánvélemény (sajnos:)
dömdödöm
@Meine Ehre heisst Treue: Én szeretem a hazámat de tőlem ne várja senki hogy békeidőben áldozzam fel magam és távozzak innen gyermekeink boldogulása és Magyarország jövője céljából mert ő nekik mint téveszméseknek képzelt ellenségeik akadtak . Mert ha háború van az más tészta ,ott állnék az első sorban géppityuval a kezemben .Ne provokálják ki hogy gyermekeinknek távozniuk kelljen innen a saját boldogulásuk céljából .Ne várják el idős szüleimtől akik már megjárták a hadak utját átélték a 45 -ös bombázást , megúszták a szovjet elhurcolást ,átélték 56-ot , átélték a 40 éves szovjet megszállást miközben újáépítették az országot , hogy áldozzák fel magukat békeidőben értünk ,a mi és unokáik boldogulásáért mert néhányan nem képesek kiegyezni és téveszmés tudathasadásos paranoiás üldözési mániában szenvednek és kisérti őket a jövő és a múlt . Ezt akarják és ez nagyon nem fair . Én ezt nem fogom hagyni azt már előre bocsájtom :-(
dömdödöm
@Meine Ehre heisst Treue: Lehet választani ! Ez a felhozatal , " Vörös horda" ahová a kispártok majd becsatlakoznak vagy az orange maffia (a bagósok) , jobbik ,lmp
Meine Ehre heisst Treue
@dömdödöm: @outsider: A minimum, hogy a 2 nagy rablópártot be kell tiltani nemzetellenes mivoltuk miatt. Tovább nem sorolom, mert elvisz a tek...
A mostani banda helyett olyan emberek kellenének, akiknek fontos az ország; egyáltalán az ország vezetésének miért kell párthoz kötődni???
Meine Ehre heisst Treue
@outsider: Nem érzem vagy gondolom magam baromnak azért, mert nem megyek szavazni. Aki így gondolja, egészségére.
dömdödöm
@Meine Ehre heisst Treue: A bajnai úgy néz ki mint akinek fontos az ország , az orbánról ezt semmi féle képpen nem tudnám elmondani mert elég gyanús hogy sem terveivel sem vitára nem hajlandó nyilvánosság elé állni , nagyon megkérdőjelezhető az amit csinál ,akkor szoktak így viselkedni , ez a fickó bárminek való ,halőrnek ,gátőrnek ,footballedzőnek ,vagy hírolvasónak jobb esetben ügyvédnek , mittomén csak pont miniszterelnöknek nem
gabrella
@qxy: Azt azért tudjad,hogy Stadler is csak úgy csinált az aranyból is szart, hogy nem adózott, mint ahogy nagyon sok csaló. Ehhez nem kell ész, csak merészség, de nála nem jött be mert lebukott.
Sok politikusnak meg azért jön be mert érinthetetlenek.
gabrella
@Meine Ehre heisst Treue: Akkor te a nem megyek el-el a fidesznek hozol egy szavazatot.
bukfenc
@QQríkú: Méé, máá nem élsz?? :))
bukfenc
@qxy: Borítsd a bilit pubi! :))

Már köszörülöm a szamuráj kardomat...:)
outsider
@Meine Ehre heisst Treue: Akkor zárszóként: Hajrá fidesz, hajrá magyarország!:)

"Az egyetlen amire a gonosznak szüksége van, hogy győzelmet arasson, az az, hogy a jók nem tesznek semmit ellene"
gabrella
@Meine Ehre heisst Treue: Ha megosztod is jobb.
bukfenc
@dömdödöm: Adj nekem tanácsot!
A kérdésem komoly!
Tőlem a zsirdisznó lslepp-je 2012-ben elvette a lakást rendőri segédlettel.. (kilakoltatás)
Gondold el, - 30 év után!
Nincs bejelentett lakásom, akkor én most nem tudok szavazni???
MIÉRT IS GYŰLÖLÖM ORBÁNT??
Ha rajtam múlna irtanám (írmagostul), de nem rajtam múlik, de azért szavazni szeretnék !

Most, akkor? A kérdésem frankó, és megköszönöm, ha valaki tanácsot tud adni...
gabrella
@bukfenc: Nem tudsz szavazni ha nincs bejelentett lakásod? Akkor azért termelik most a sok hajléktalant és veszik el tőlük a lakásokat,hogy ne tudjanak szavazni a megnyomorítóikra!
entero
@bukfenc: Írd meg azt is, miért vették el tőled a lakásodat. Kétlem, hogy azért, mert jobb dolguk nem volt. A kilakoltatás általában azért jön létre, mert az adós nem fizet.
Pálinkafőző Rézüst
@bukfenc: hernyók ezek, nem emberek...:((
De jövőhéten tudok Neked erre választ adni.
dömdödöm
@bukfenc:Eléggé sajnálom ami történt egyébként, Az én tanácsom a következő :
Az utolsó hivatalos lakhelyeden keresd fel a polgármestert vagy a jegyzőt és pártállás és politikától függetlenül mond el neki a problémádat és segíteni fognak , ha megigérnek bármit de nem történik semmi menj vissza újra. A szavazással kapcsolatban is kötelességük tájékoztatni .
Tekla
@dömdödöm: Csak ne megint a másik műszakot válasszátok ,van új hús a piacon .Szebb jövőt!
Meine Ehre heisst Treue
@outsider: "Az egyetlen amire a gonosznak szüksége van, hogy győzelmet arasson, az az, hogy a jók nem tesznek semmit ellene"

Sajnos ez szó szerint így igaz.
Meine Ehre heisst Treue
@bukfenc: Ha nincs lakcímed, lakcímkártyád, az nem jelenti azt, hogy elvesztetted szavazati jogod.
A közügyektől bíróság tilthat el bárkit is, de a te gondod más történet. Tudjuk jól, hogy még az is szavazhat (sajnos), aki határon túli, akkor te magyar állampolgárként pláne.
Azt javaslom, hogy személyesen vagy e-mail formájában kérdezz rá az adott település jegyzőjénél, mert ő biztos tud segíteni ebben.
Desischado
@entero: Istenem, akkora sötét vagy, hogy nem igaz!!! Vajon tényleg azt hiszed, hogy Bukfenc szándékosan nem fizetett, mert azt akarta, hogy kirakják a lakásából?! Meg a többi szerencsétlen is?! Tényleg sötét vagy, mint az éjszaka, ha azt képzeled, hogy okkal lakoltatnak ki bárkit is! Persze, hogy volt ok, de szerinted hajléktalan akart lenni Bukfenc, - meg a többi szerencsétlen, - jókedvükből?! Legalább ne hirdesd már, hogy sötét vagy te is, mint az éjszaka!
Desischado
@Meine Ehre heisst Treue: Viszont te is őket segíted, ha nem szavazol, értsd már meg!
miazavalami
@outsider: Van más név is. :-)
És van más gép is...
keresztapa
Röhej amit a politikai pártok elértek a szavazok:, és nem szavazók; közt, egymást sértegetve, már már gyűlölködési szinten, nem veszik a fáradtságot gondolkodásra, nem az emberek azok akik a parlamentbe akarnak bekerülni. A pártok kivétel nélkül; akarnak szavazatok;által bejutni ezért mindegyik kitalációkkal, rombolja a másik pártot. Már úgy néz ki, mintha nem ellenfelek lenének a pártok, hanem ellenségek. Programjukat nem közlik, csak gyűlöletet szítanak, a másik párttal szemben. Az ország érdekét magasan felül írva, egyéni pártérdekük előtérbe tolásával. A bizonytalan szavazókat, egyetlen hatalomra éhes párt, eddig nem volt képes megszólítani, programmal elfogadható szinten maga mögé állítani. De az összefogás hangoztatásával, és csak is azzal szavazókat, szavazatokat nyerni, nem fognak tudni. Mindenki előtt világossá vált, hogy a kis pártok, összefogása csak szlogen szinten valósul meg, Koncért marakodás előtérbe került. a kormány váltás mint szlogen nem elegendő, ha a ˇ"hogyan" nincs meg, a miért meg "elfogadott program nélkül" nem nyerő pályára van kényszerülve.
dömdödöm
@keresztapa: Ez az amin mindenki gondolkodik mert erre a szituációra ami keletkezett igazán nincs megfelelő hatékony és gyors program legalább is olyan nincs ami valakinek az érdekét ne sértené és még használ is . A fideszes 4 év után érthető hogy ovatosan bánnak az igergetésekkel mert kiszámíthatatlan a jövő főleg a nemzetközi pénzügyi világ eseményeinek bizonytalansága miatt . Én úgy vélem a megoldás nem itthon van nálunk hanem nagyon erősen másoktól függünk még mindig és ezen bár lehet változtatni némileg de értelmetlen mert ezzel a felfogással egy centimétert nem fogunk előrébb jutni .
Azok az országok akik kussban vannak és megfelelően tudnak alkalmazkodni a nem zetközi környezethez azok fognak fejlődni a különutas politikával semmire sem jutunk . Itt kialakítás alatt van egy olyan rendszer ami sehová sem passzol ,se keletre sem nyugathoz . :-(
hetöndöe
@dömdödöm: Eztetet úgy híják,vadkapitalizmus,ami a legrosszabb,főleg az értéket teremtő kisember számára,akinek a munkáját mások élvezik.
keresztapa
@dömdödöm: Ahogyan fogalmazod, ez a felismerés a pártoktól nagyon távoli, mivel ők csak a hatalomból való részesedéssel, és nem az ország jobbításával szerzik egyéni vagyonukat amit a köztől fondorlattal vonnak el.
QQríkú
@bukfenc: Ezt miből következtetted ki?
Már nem az éjszakai pezsgők hatása alatt vagyok, mégsem értem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.