Az idén csaknem 94 ezer regisztrációs kérelem érkezett a Nemzeti Választási Irodához (NVI) a tavaszi országgyűlési választásokra a határon túl élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgároktól. A regisztráció a levélben szavazáshoz szükséges.

Az NVI hivatalos oldalán közzétett – folyamatosan frissülő – tájékoztató szerint a legtöbben Romániából és Szerbiából kérték felvételüket a választási névjegyzékbe, előbbiek mintegy 43 ezren, utóbbiak pedig több mint 17 ezren.

Az érintettek augusztus 1-je óta kérhetik a választási névjegyzékbe vételhez szükséges regisztrációjukat postai úton, november 1-je óta pedig ezt már az interneten (ügyfélkapun vagy a választási iroda hivatalos honlapján, a www.nvi.hu-n) keresztül is kezdeményezhetik.

A tavaszi országgyűlési választáson a külföldön élő, magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok levélben szavazhatnak. Ehhez előbb regisztrálniuk kell az NVI-nél, az iroda ez után levélben juttatja el a szavazási iratcsomagot – köztük a szavazólapot – a választópolgárhoz, aki a voksát levélben adhatja le.

A regisztráció tíz évig érvényes, és automatikusan meghosszabbodik, ha valaki részt vesz egy választáson, vagy ha az adatait frissíti, módosítja.

A köztársasági elnök a január 6. és március 16. közötti időszakban tűzheti ki a jövő évi országgyűlési választások idejét a jogszabályok értelmében. Az immár egyfordulós választásra a következő időpontok jöhetnek szóba: április 6., április 13., április 27., május 4., május 11., május 18. és május 25.

A választás kitűzésével veszi kezdetét a hivatalos választási kampány.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Százezer olyan ember aki magyarnak vallja magát, de NEM itt él!Mi lenne a véleményük ha mi is belepofáznánk az országuk dolgába???!Remélem a szavazás után itt is fognak adózni!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dr. prédikátor
Százezer olyan ember aki magyarnak vallja magát, de NEM itt él!Mi lenne a véleményük ha mi is belepofáznánk az országuk dolgába???!Remélem a szavazás után itt is fognak adózni!!!
taglo
De a szivükön viselik a sorsunkat ,ezek a zokniárus,besurrano,trükkös,zsebes, ,,honfitársaink " !!! Mi meg majd kiássuk nektek a csaucseszkut -hálából !!!
mariaberta
"külhoni" magyarok minden további nélkül beleszólhatnak az életünkbe, miközben a terheket nem vállalják, nem itt adóznak, ugyanakkor magyar állampolgárok, és ha éppen vállalják szlovák,horvát, görög vagy egyéb származásukat nem szavazhatnak a magyar képviselőkre? Ezek a csökkent agyúak már nem tudnak mit kitalálni, hogy minden áron megnyerjék a választásokat.
Remélem mindenki aki megkapta a NEMZETI VÁLASZTÁSI IRODA küldeményét, alaposan elolvassa és nem hagyja magát befolyásolni, mert az "etnikumok " magyar állampolgárok, itt élnek, itt adóznak és ha van munkájuk itt dolgoznak. Milyen alapon zárják ki őket, miközben minden anyagi és egyéb támogatást megkapnak a külhoni magyarok, akik egyébként pld, román, ukrán, szlovák stb, állampolgárok. Nekik miért lehet szavazni itt és ott?
Pálinkafőző Rézüst
Lesz az még sokkal több is, szakik! Attól függ, hogy mennyi kell a rablóhorda győzelméhez!
Desischado
Mariaberta mindent leírt, amit akartam! De nem is másról szól itt a nóta, hogy a fityisz mindenáron szavazatokat akar szerezni! De lefogadom, ha adózniuk is kellene mellé, akkor is ilyen lelkesek lennének? Biztosan nem! Milyen jogon szólhatnak bele a magyarok belügyeibe?! Nekik nem kell a következményeit viselni, csak nekünk! Szemét disznó mind, amelyik nem itt él, de bőr a képén szavazni! El a szavazójogot tőlük!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.