Két új erőműblokkot épít Magyarországon az orosz Roszatom állami atomenergetikai konszern, a 10-12 milliárd eurós, tender nélküli beruházáshoz Oroszország államközi hitelt biztosít, amelynek futamideje 30 év – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden Budapesten, miután Moszkvában orosz-magyar nukleáris energiai megállapodást írtak alá. Tájékoztatása szerint az első új paksi blokk 2023-ban kezdhet működni és ezzel tovább nő Magyarország energetikai függetlensége.
Lázár János újságírók előtt hangsúlyozta: az elkészült erőmű magyar állami tulajdonban marad.
Az új blokkokról szóló terveket a magyar kormány megküldte Brüsszelnek, amely nem emelt vétót – közölte az államtitkár, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a beruházással éves szinten egy százalékkal bővülhet a bruttó hazai termék (GDP), és tízezer új munkahely jöhet létre.
A beruházás költségének 80 százaléka származik az Oroszországgal kötendő pénzügyi megállapodásból, a maradék 20 százalék magyar önerő – mondta.
Az orosz fővárosban magyar részről Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, orosz részről pedig Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá az egyezményt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő jelenlétében.
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nem Lézer Jankó az agyatlan, hanem agyatlannak néz egy országot!
Áprilisban többek közt ezért is Bajnai programjára szavazok, hogy a kötelező hittan/erkölcstan (hahaha) helyett gyerekek a közgazdaságot tanulhassák! Őket már nem lesz könnyű Palira venniük fityeszéknek!
Na, ja!
Laci néni a csüngőhasú asszisztálása mellett most írta alá az ország eladását, ENERGETIKAILAG!
Mindig függünk valakitől ,vagy valamitől.
Ezt a függetlenségi dumát elehetne felejteni.
Véglegesen.
Új hozzászólás