A kormány a leghatározottabban ellen fog állni a rezsicsökkentést támadó és megakadályozni szándékozó uniós törekvéseknek – közölte Lázár János szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mádon.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy más témában tartott sajtótájékoztatón feltett újságírói kérdésre azt mondta, teljesen világos, hogy az unióban létezik egy olyan energetikai lobbi, amely a brüsszeli bizottságot vélhetően képes befolyásolni. Ezek a cégek itt vannak Magyarországon és megpróbálják befolyásolni Brüsszelt a rezsicsökkentés kérdésében – tette hozzá.

Brüsszel megpróbálja megakadályozni a magyarországi rezsicsökkentést, fékezni próbálja annak ütemét, vagy legalábbis megpróbálja érdemben befolyásolni – jelentette ki az államtitkár. Lázár János ugyanakkor megjegyezte, más országokban is zajlik rezsicsökkentés, és Magyarországon volt eddig az egyik legdrágább a lakossági energia.

Az államtitkár hangsúlyozta, ezen sikerült tavaly korrigálni. Hozzátette: továbbra is jogunk van arra, hogy a rezsicsökkentést végigvigyük, annak érdekében, hogy javuljanak a lakosság életkörülményei.

Lázár János megjegyezte, ezt Brüsszel nem lesz képes megakadályozni, "bár nincs kétségünk afelől, hogy meg fogja próbálni." Ezért a szerdai kormányülésen azt javasolták Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy közvetlenül forduljon Brüsszelhez és kérjen minél gyorsabban tájékoztatást arról, hogy milyen eljárások várhatóak Magyarországgal szemben.

"Egy intenzív szerelmi kapcsolathoz hasonló brüsszeli viszonyunkban nem szeretnénk, ha egy váratlan fordulat állna elő, mint ami 2012-ben és 2013-ban rendszeresen megtörtént, ezért már most szeretnénk tudni pontosan, hogy mit szeretnének Brüsszelben a rezsicsökkentés kapcsán" – fogalmazott az államtitkár.

Lázár János rögzítette, a kormány álláspontja megváltoztathatatlan, a rezsicsökkentést a 2014-évi ütemét végigviszi, akárhogy tiltakozik Brüsszel és akármennyi feljelentés érkezik Magyarországról.

Lázár János hozzátette, meggyőződése szerint az összes brüsszeli eljárás mögött magyarországi magán, vagy politikai szereplők feljelentése áll.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Szerény véleményem szerint Orbán Viktor Magyarország leggazdagabb embere. A köztársaság titkosszolgálatának már régen ki kellett volna derítenie, hol gyűjti a magánvagyonát, mert pontosan úgy viselkedik, mint a tipikus diktátorok, akik kirabolják az országukat, miközben a nép egyre nagyobb nyomorba süllyed. Don Orbán nemcsak politikai bűnöző, hanem alvilági bűnöző is. Simicska Lajos személye olyan, mint a maffiafilmekben a maffiafőnök legbensőbb pénzügyi emberének a figurája, a Contabile. Kövér a Consigliere. Szijjártó, Navracsics, Matolcsy, Lázár Picciotto-k. Simicska nem a főnöke Orbán Viktornak, hanem a pénzügyi végrehajtója. Amikor százmilliárdokat rabolnak ki színlelt közbeszerzési eljárások keretében, akkor ezeket a pénzeket Simicska nem magának gyűjti. Mindenki tudja róla, hogy visszafogott, igénytelen, viszonylag puritán ember, így beszéltek róla a kiugrott fideszesek. Viszont tűzbe menne Orbánért, mindenben kiszolgálja. Kinek gyűjti a pénzt, ha nem annak az embernek, akinek a kiszolgálója?
coni
"Lázár János megjegyezte, ezt Brüsszel nem lesz képes megakadályozni, "bár nincs kétségünk afelől, hogy meg fogja próbálni."

Brüsszel csak az uniós törvények betartását kéri számon, nemcsak tőlünk, de az összes többi tagállamtól is.
Mivel egyelőre Brüsszel könyöradományából, és nem a saját lepusztított gazdaságunkból történik a fejlesztések 97%-a, ezért Lázár úgy fog ugrálni, ahogy Brüsszel fütyül. Egészen addig amíg meg nem történnek a szükséges gazdasági reformok és az ország a saját lábára nem áll. Akkor jogosan tehet ilyen kijelenéseket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.