Varga Mihály szerint a forint árfolyamának változása nem fog nagyobb hatást gyakorolni a költségvetésre. A nemzetgazdasági miniszter az M1 Ma reggel és az MR1 180 perc című műsorában is beszélt erről csütörtök reggel.

Elmondta, hogy a forint gyengülése okozhat többletkiadást a költségvetésnek, hiszen az idei büdzsét 296 forintos euróárfolyammal tervezték, de ez valószínűleg nem jelent olyan mértékű változást, amit ne lehetne fedezni a tervezett 220 milliárd forintos tartalékból.

A miniszter a forint gyengülésének két okáról beszélt, az egyik az ukrajnai politikai események, a másik az amerikai pénzcsapok elzárása. Arra számít, hogy Ukrajnában a helyzet hamarosan rendeződik.

Varga Mihály ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a gyengébb forint kedvező hatással lehet a kivitelre. Szavai szerint a költségvetésre sem egyirányú a hatása, hiszen miközben növeli a külszolgálattal kapcsolatos kiadásokat, a bevételeket is növeli például az, hogy az uniós támogatások forintértéke emelkedik a magasabb euróárfolyam miatt.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
A mi családi költségvetésünkre viszont igen! Folyamatosan!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
joopapa
Most ukrajna a hibás meg ámerika! Ha netán elérné az erjó árfolyama a 340-es szintet és nem lesz ukrán balhé meg ámerika is megnyitja a pénzcsapokat akkor kire fogják!? Ja mint a reklámban, fogd rá a nyuszira azt igyál még egy pohárral!!
nyanya001
A gyenge forint miatt mennyivel is nőtt az államadósság ?
Na annyival lesz módosítva a költségvetés !
Persze, ha ez a rablóbanda marad !
Desischado
Ez hülye?! Már hogyne lenne! Ha valami többe kerül, mint kéne, az nem baj? Istenem, eldobom az agyam! Ehhez a baromhoz képest én Einstein vagyok!
kukac50
A devizahitelesek fizetik a külömbözetet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.