A Jobbik kormányra kerülése esetén megszüntetné a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), visszaállítaná a szakképzési rendszer megbecsülését és jelentősen csökkentené a pedagógusok adminisztrációs terheit – ismertette pártja közoktatási programját szerdán Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője.
Az ellenzéki párt az iskolák fenntartását az állam és az önkormányzatok szoros együttműködésével, ésszerű keretek között képzeli el – ismertette Dúró Dóra. Szerinte a Klik egyértelműen megbukott, mert többször bebizonyította, hogy nem képes hatékonyan működtetni az oktatási rendszert. Ezért a Jobbik megszüntetné a központot és helyette szélesítené az önkormányzatok döntési jogköreit, valamint nagyobb hatáskört biztosítana az intézményvezetőknek.
Dúró Dóra pártja közoktatási programja legfontosabb elemének nevezte "az elmúlt 24 évben szétvert" szakképzési rendszer megbecsülésének visszaállítását. Szerinte ehhez tisztességes, normális körülményekre van szükség az iskolákban, ahol "fenn kell tartani a rendet". Azokat a tanulókat támogatná a rendszer, akik el is akarják végezni a képzést, a csak a tankötelezettségi határ miatt iskolába járókat pedig "megfelelően kell kezelni" – fogalmazott Dúró Dóra. Kérdésre kifejtette: bentlakásos iskolákat hoznának létre a nem megfelelő családi háttérrel rendelkező gyerekeknek. Szavai szerint megyei szakértői bizottságok határoznák meg, hogy mely gyereknek kell bentlakásos iskolába járniuk.
Emellett a szakképzésben tapasztalható oktatóhiány megoldására mentorképzést vezetne be a Jobbik kormányra kerülése esetén.
Dúró Dóra kiemelte azt is: jelentősen csökkentenék a pedagógusok adminisztrációs terheit. Hangsúlyozta: a pedagógusokat segítők aránya harmada Magyarországon az OECD-országok átlagának, ami azt mutatja, hogy nagyon sok olyan feladatuk van a pedagógusoknak, amelyek nem szorosan az oktatáshoz, neveléshez tartoznak. Ezen a helyzeten kell a Jobbik szerint változtatni a segítők számának növelésével és a pedagógusok adminisztrációs kötelezettségeinek jelentős csökkentésével.
36 hozzászólásarrow_drop_down_circle
aki hasznot húz, az emberek emlékéből.
Inkább a bűnözők büntetési tételeit és módját nem tartom megfelelőnek.
A napokban mondta valamelyik Mohácsi hölgy, hogy nincs jó és nincs rossz szegregáció, csak szegregáció van.
Történt, hogy Nyíregyházán a Huszár telepen, - ahol főleg a romák laknak.- gyönyörűen felújítottak egy iskolát, oda roma gyerekek járnak.. Az iskolát a görögkatolikus egyház működtette mindenki megelégedésére.
Erre jöttek a jogvédők, beperelték a görögkatolikus egyházat, hogy szegregál. A pert a jogvédők megnyerték, a bíróság kimondta, hogy szegregáció történt.
Az iskolának pedig bevonják a működési engedélyét. Ehhez tudni kell, hogy a gyerekek ezután több kiométer távolságra járhatnak iskolába, ha lesz, aki elviszi őket. Gondolom Mohácsiékat ez már nem érdekli.
Néhány évvel ezelőtt már a város iskoláiba jártak ezek a gyerekek, és nem vált be. Állandó problémák forrása volt. A Huszár telepi iskola felújításával és a görögkatolikus egyház működtetésével ezek a problémák megoldódtak. A jogvédők beleszólása miatt a gondok ismét újra kezdődnek.
A gyerekek ingyen kapják a könyvet és az ételt.
". A tanárok a szépre jóra tanítják őket, és az a legfontosabb, hogy nem nézik le őket... Jó helyen vannak, nincsenek kiközösítve, és minden szülő ugyanígy gondolja"- mondta az egyik szülő.
Ide nem kötelező járni, mehetnek a gyerekek a város más iskoláiba is...
Tudni kell még, hogy itt csak alsótagozatos oktatás folyik.
Az ítélet nem jogerős.
A témát a jogvédők kissé túllihegték.
Új hozzászólás